Van egy világ a lelkemben, s ez nem színjátszó verselés...
Csupa gyönyör, csupa érzés...
Kósza vágyak, égig érő lüktetés...
Földi élet édenjében remegő, törékeny varázsvilág.
Fölöttem egy csillag...
Tündököl titoktáncot jár a szívem...
Maszktalan arcom az ég felé tartom...
S a néma ajkú holdat a szívembe zárom.
Van egy világ a lelkemben s ez nem színjátszó verselés...
Bűbájos álmaink, robbanékony buborék...
Valahol elindult egy gondolat...
Égi csend...
Szívemben nincs több vád és kétség...
Csukott ajkak titkot hordanak...
S Én álomba ringatom álmunkat.
€$@ß@
Szép lesz a világ...
Az emberek is kedvesebbek...
S Mi magunk is elkezdünk ragyogni.
Azzal sem törődünk már...
Mit szólnak hozzá a többiek.
Tudjuk, hogy a véleményük szerint...
Mi nem vagyunk normálisak, de mit számít?
Ráébredtünk...
Csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek...
Hisz a normát megszabó többség boldogtalan.
Boldogan vagyunk abnormálisak.
Szárnyalunk.
Valóságosak lettünk.
Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami és aki...
A szeretet áradásának, és olyannak, amilyen.
Gyönyörű titkokkal terhesnek.
Elkülönültségünk megszűnik...
A didergő magány szertefoszlik...
Az ego határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját.
Nemcsak szerelmesek lettünk...
Hanem valóságosan szeretünk.
E kegyelmi pillanatban még azzal sem törődünk...
Hogy a másikat is megérintette-e a mi létünk csodája.
Viszonzásvárás nélkül áradunk.
A szeretet képessé tesz rácsodálkozni...
A másikban rejtőző végtelen szépségre és mélységre.
A szeretet nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad.
Szépnek látja a másikat, és ezzel erőt is ad neki...
Hogy a benne rejlő szépséget a felszínre hozza.
Ellenállhatatlan varázs van abban...
Ha másnak a lelkében a magunkéval találkozunk.
Mert akit igazán és mélyen szeretünk...
Azt rongyos papucsban is szeretjük...
Meg elrongyolódott lélekkel is.
Sőt, ha szakadozik a lelke, épp mi foltozzuk be...
Férfitársaim óriásit tévedtek, amikor azt hiszitek...
Hogy az öregedés okozza a szerelem hiányát...
Valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Ezért is tudom, Én mindig fiatal maradok...
Voltál már úgy, hogy mondani akartál valamit...
Valamit nagyon akartál mondani...
Csak éppen nem voltak szavaid?
Mintha az ember simogatni akarna...
De nem mozdulna a karja...
Vagy boldogan valakihez szaladna...
Szíve az örömtől kiszállna...
De mielőtt lépne, földbe gyökerezne a lába...
Voltál már úgy, hogy mondani szeretnéd...
De úgy eluralkodik rajtad az érzés...
Hogy már a szavakat se találod...
Elakad a hangod, pedig fontos, amit mondanod kell...
Kell, mert kikívánkozik.
Voltál már úgy, hogy kerested a legszebb szót...
Amit szeretnél kimondani...
Talán azt, hogy szivárvány.
Átadni, Neki...
Mint a legszebb virágot...
De a legszebb szó is kevés...
Ha azt akarnám mondani Neked...
SZERETLEK
Vágyom az életet, vágyom hogy nagyon szeress.
Vágyom arra, mire minden ember...
Boldogságra szerelemre.
Vágyom a csókodra, ölelő két karodra...
Vágyom a jó szóra, kedves mosolyodra.
Ez mire vágyom már régóta...
S ezt, csak te válthatod valóra.
Először is elnézést kérek minden Zitától...
Ezen bejegyzésem, tegeződő nyelvezete miatt...
De elég alapos okom van rá.
Azon szerencsés férfiak közé tartozom…
Kinek életét, nagymértékben megváltoztatta…
Ezen, Kirélynőkhöz illő névvel megáldott…
Hihetetlenül kedves, talpraesett, a szerelemben érzéki...
Ugyanakkor, rendkívül szenvedélyes hölgy…
Zita.
A neved eredete...
A latin, valamint a német nyelvezetre nyúlik vissza.
Jelentése, sebes, gyors...
Ami, valójában illik is Rád.
A magyarba a német nyelvből került át...
Ott a Felicitász becézője, és c-vel ejtik.
De érdemes megemlíteni, az olasz Zita név is c-vel ejtendő...
Náluk a hajadon jelentésű Zita, citta szóból származik.
Szép számmal ragasztottak rád becenevet...
Zitácska, Zitu, Zituka, Zitus, Zituska, Ziti, Zitike...
De azt is tudom, ahogy Én becézlek...
Az ezeknél sokkal szebb...
Mert, Mi választottuk azt a Tündéri nevet...
De az maradjon a Mi titkunk...
Névnapod hivatalosan, csak egyszer ünnepelhetd...
Április 27.-én.
De Neked, legyen ünnep minden nap...
Mikor elhatároztam, hogy elemezni szeretném a neved...
Nem kis feladat elé állítottam Magam.
Zita, leginkább a gyakorlatias gondolkodást támogatod.
Ötleteid sokszor briliánsak...
Láthatóan, kedveled a nagy társaságot...
S fontos számodra, hogy jó benyomást tegyél másokra.
Tudom, ennek érdekében igyekszel mindent elkövetni.
Nagyszerű tanácsokkal látod el az azt igénylőket...
S figyelmeddel ajándékozod meg azokat is...
Akik problémáikkal fordulnak hozzád.
Sajnos, néha olyankor is mások felé fordulsz...
Amikor valójában, Magaddal kellene törődnöd.
Nemes feladattal áldott meg a sors...
A dolgok mélyére nézni, látni...
Keresed az élet értelmét, a lélek rejtelmeit.
Fontos számodra, hogy lelkileg éld át a helyzeteket.
Nehezen fogadod el...
Ha érzéseid nem tudod átadni és megélni.
Folyamatosan a világot elemzed, abban élsz.
Nagyon fontosak számodra a tapasztalatok...
Érezhetően, ezek alapján tervezed a jövődet.
De ugyanakkor az egyéni utakat is keresed...
Nem igazán tudsz alárendelődni.
Ugyanakkor megjelenik benned az érzelmi szélsőségesség...
Ha elköteleződsz, nem vagy képes sem elengedni, sem leválni.
Érzékenyen reagálsz a változásokra...
De ezt általában elkerülöd.
Nehezen birkózol meg a kudarcokkal...
Emiatt, fanatikussá válhatsz.
Rendkívül szenvedélyes vagy...
Akár a Téged érdeklő munka és hivatás...
Akár az érzelmek terén.
A szerelem, mikor elragad, magával sodor mindent...
Viszont, ennek elfojtása sem ritka.
A párkapcsolatodban, mindig irányító szerepre törekszel...
Ezért az ilyen szerep a kapcsolatodban...
Hosszú távon, kudarcra ítélt.
A körülötted élők, Életed alapvető problémájának tartják...
A vágyaid és szenvedélyeid keretek között tartásának hiányát.
De ne hallgass rájuk, ez a Te életed...
Igen is Éld az Életed úgy, ahogy szeretnéd...
Mert a boldogságodhoz, csak ez az út vezet...
Isten Éltessen és Éltesse az összes Zitát...
Több ezer életen át, bennem élő szerelem...
A kapukon áttörve, megpihen a szíveden.
Több ezer életen át, bennem dúló fájdalom...
Szertefoszlik a fényben, felolvad ajkadon.
Több ezer életen át, felsíró vérző sebek...
Összeforrnak, gyógyulnak, ha érzik meleg kezed.
Több ezer életen át, hívtalak és vártalak...
S lelkem mélyére úszva, Magamban megtaláltalak.
€$@ß@
Mint ahogy szereted a nap melegségét, a pohár víz hűsét...
Szereted, ha az ágyad kényelmes...
De van egy hangsúly...
Amikor a hangszín egy oktávval mélyebben cseng...
Amikor arra gondolsz...
Szerelmes vagyok, Nélküle nem jó lenni, létezni...
Próbáld csak ki, mondd ki hangosan...
Szeretem a nyarat.. ....
S most gondolj a kedvesedre...
Arra, aki nélkül nem tudsz, nem akarsz élni, és mondd...
Szeretem őt...
Ugye, érzed a különbséget?
Másodjára megtelt a hangod melegséggel...
Érzékibb lett, simogató és utánozhatatlan...
Álmodtam az éjjel, veled egy éjszakát.
Érezted érintésem...
Hallgattad hangom, szerelmes dallamát.
Csókot osztogattam, simogattam kezed...
S mint eltévedt vándor...
Bebarangoltam, vágytól reszkető tested.
Két halom között pihent meg sóhajom...
Tetejére érve, puhán rácsókoltam a Napot.
Rabul ejtettél...
Lüktetésem öledben, csitította égő vágyunk...
Csillagok közt jártunk, fények közt ragyogva...
Óvtam tested testemmel, s Én vágyad követtem.
Karjaidban ringattál, s mint a hárfa hangja...
Halkan zengett lelked, azt súgtad, szeretlek.
€$@ß@
Megérintett a lágyság, mi lényedből fakad...
S kezdtem elhinni, azt át akarod adni.
Mert érezted adni készülök, bár tartóztattad magad...
Lettél félénken enyém, s már nem féltél kapni.
Nem reméltünk semmit, csak szerettünk...
Egymást erősítve kértük, ami nekünk jár.
Ölelve, kábultan mindent csak feledtünk...
A pillanat tiszta volt, ez is elég volt már.
Csók és vágy és mosoly, egy kedves pillantás...
Magával ragadott a varázs bennünket.
Kerestünk, és találtunk... Ő egy új társ...
Nehéz nélküle minden perc, ez éltet kettőnket.
Gyengéden szeretlek, mert ezt kéri lényed...
Jóleső érzés, hogy kéred és vársz.
Béklyóban lévő életem, igényli fényed...
Bolygóként, méltó pályára zársz.
Mi tudjuk, mások talán gondolják...
Szép és nemes a szerelmünk.
Ártó gondolataikat, hiába mormolják...
Mert szeretlek, és Te szeretsz, ez mindenünk.
€$@ß@
Látod, telnek a hónapok...
De mintha az idők kezdete óta egymásban élnénk...
Csodás életeink párhuzamos átszállóhelyei között...
Az alkonyati égboltra boruló csillagok között.
Most fogom kezed, bennünk hallgat a csend.
Nem vonít ez a földi élet minden villanása.
Testünk csak fény, csak ruha ezen a vázon...
Egybeforrt lélek ez.
Most felnyúlsz hajadhoz, mozdulatodban a lágyság...
Maga a mozdulat, így maradsz.
Én büszkén csodállak, minden pillanatban...
Rád terítem a csendet, puhán, óvatosan...
Hogy meg ne sértsen, simogasson.
Szerelem a kezdetektől a végtelenig.
Talán csak a felhők értik ezt...
A csodás fák, a lehulló szirmok így a tavaszban...
Lábunk előtt a folyó mely örök és időtlen...
S hönapok telnek hónapokra.
De mi megmaradtunk, ágyéktól ágyig, szakadékig...
A vágy viharában gyalogosan.
Ránk esteledik, tollam végéről lecseppennek a szavak...
Pacát ejtenek a fehér papírlapon...
Apró, táncoló betűk árulkodnak rólam.
Csonkig égnek a gyertyák, lobognak értünk holnapra...
Újabb s újabb napokra.
S utazunk másvilágok naprendszere felé...
Hisz már régen nem kellenek a szavak...
Tegnapok, holnapok ölelkeznek bennünk...
Tárt karokkal vár a végtelen szárnyalás.
Hisz ismerjük a múltat.
Az utat.
Átsző bennünket a végtelen képzelet.
Megtaláltuk a szavakat, álmaink homokjába írva...
Vittük az álmot messze egyre csak beljebb...
Miközben a télhez fehéredünk, s földre rogyunk...
Szerelmünk asztalára terítve mindent.
Se Én, se Te.
Egy világ vagyunk mindörökre.
Járni tanítjuk az időt mely taszít ide-oda...
Sötét szavakkal szólunk minden éjszakánkon...
Harcokban, állunk a nappal, mint tövissel a rózsa...
S ahogy lebukom a mélybe érted...
Kapuk nyílnak, de Te nem menekülsz.
Egymásban lakunk, hazatérünk...
Voltunk s vagyunk.
Szenteld meg ezt az órát...
Viseljük csendben magunkban a fényt...
Hogy kezeink átöleljék egymást.
€$@ß@
Zárd kulcsra az ajtót, ne kérdezz most semmit...
Tartózkodó mozdulatban, állj meg néhány percig.
S utána határozott lépésekkel, gyere közelembe...
Érints olyan dühvel, mintha testem préda lenne.
Ne engedj, ha fájna, csak szoríts egyre jobban...
Sóhajtozó hangod már Én magam sem halljam.
S ha felgyorsul a szívdobbanás lázadozón csókolj...
Mint kopár szigeten, min a hurrikán tombolt.
Ölelj felgerjedő vihar nyomán, földillatú széllel...
Mely szenvedélyért dühöng, ha közeleg az éjjel.
Szeress vulkántűzzel, mi lángcsóvát vet könnyen...
Vagy villám erejével, mely magas égben dörren.
Adj magadból mindent nekem az utolsó erődig...
Szálljon az a tüzes varázs a fényben bújt felhőkig.
Válj velem majd eggyé, csak egyetlen egy percre...
Hogy érezzem, nincs más ember, aki így szeretne.
Reszketsz...
Félsz önmagadtól, nem érted az érzést...
Feltennél ezer és ezer kérdést.
De nincs idő és nincs is minek...
Sóvárgón csak azt kívánod, élesszem tüzedet.
Azt az ősi tüzet, ami felett nincs hatalmad.
Ami segít megtenni azt is amiről azt sem tudtad eddig...
Hogy akartad.
Reszketsz...
De tudod, nem elég oda adni magad.
Nem elég testednek, másik testre találni...
Büszkeséged kell megalázni.
Hagyni, hogy eltűnjön éned...
Hogy tegyem, ami Nekem jó...
Érted...
A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben.
Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rád...
Vagy ami még rosszabb, amikor nem engedted...
Hogy bármit is érezzek irántad.
A hiányod azt jelzi...
Hogy Szeretlek...
€$@ß@
Amikor két ember találkozik...
Egy új helyzet, egy új világ jön létre...
Megjelenik valami új, ami eddig soha nem létezett.
S ezen a kapcsolaton keresztül, mindkét fél változik és alakul.
Kapcsolat nélkül Te egy Nő vagy...
De amint a kapcsolat létrejött...
Már nem az a Nő vagy.
Egy új valaki jött létre.
Mikor két ember találkozik...
Két világ találkozik.
Kezdetben csak a felszínek találkoznak...
De ha a kapcsolat elmélyül...
Akkor egyre szorosabb és egyre intenzívebb lesz.
A folyamatban a két központ érintkezik.
S ha összeforrnak...
Akkor az szerelem.
Ha valakivel lélekben szeretnél találkozni...
Akkor belátást kell adnod a másiknak a Te lényedbe.
Ehhez fel kell adnod a sáncokat...
Amelyek mögött most bujkálsz...
Ki kell nyitnod minden ablakot és ajtót a másik előtt.
Ne hidd, hogy az ismeretség az szeretet...
S ne hidd, hogy a szeretkezés az szerelem...
Ott csak a felületek érintik egymást.
Ha a központok nem találkoznak, hanem csak a két test...
Akkor az nem valódi találkozás...
Az közösülés, de nem egyesülés.
Csak úgy tudod beengedni a másikat a lelked mélyére...
Ha nem félsz tőle.
A szerető ember nem fél a jövőtől...
Nem fél a szerelem következményeitől...
Itt él.
A jelenben.
Ne félj a cselekedeteid következményeitől, az gyávaság.
Mi a veszíteni valód?
Semmi.
A testet elviszi a halál.
Mielőtt elvinné, miért nem adod át a szerelemnek?
Úgysem vihetsz magaddal semmit.
Miért nem osztod meg valakivel azt, amid van...
Csak ha odaadod, úgy tudod megőrizni.
Mi a félelmed oka?
Miért félsz annyira?
Még akkor is, ha mindent tudnak rólad...
Ha nyitott könyv vagy...
Mi ebben a félelmetes?
Mi bajod származhat abból?
Semmi...
Mikor a vágy alakot ölt, s lángcsóvává válik...
Tűzködöt varázsol szívünkre, parázsló szemed.
A rabul ejtett bűvölettől felforrt vér, átjárja testem...
Melyből fénycsillagot formál, minden izzó lüktetés.
Tüzet gyújtottál bennem, tombolva lángol a szívem...
Gyere ölelj át lágyan, majd vadul, s önfeledten.
Simulj ajkaddal gyengéden ajkamra...
Érezzem vállad, ahogy vállamhoz ér.
S míg könnyeink lassan elerednek...
Szorítlak magamhoz, mint szívem féltve őrzött kincsét.
Izzó ragyogásunk lesz az örök szenvedély.
Csókolj olyan hévvel, mint a lágy természet...
Mikor megalkot szívünkben, egy álomszép napot.
Szeress, Őrült Vággyal, ahogy Én szeretlek Téged...
S az élet, ezer színnel ékesít, minden boldog pillanatot.
Álmodd velem azt, hogy leszáll most az éj...
S Szerelmünk jutalma lesz a legnagyobb babér!
Szerelmedért, eladnám a lelkem...
Érted, pokol szenvedését megjárnám... Tudom.
Milyen jó, hogy eladnom sem kellett...
Mert Szerelmed lángja, pokol tüzénél is nagyobb.
Szerelmedért, lennék szomjazó sivatag...
Forró homokban, járnék táncokat.
Milyen jó, hogy csókjaid oltják szomjam...
S nem kell a perzselő homokban, járnom a táncomat.
Szerelmedért meghalnék százszor...
Szó nélkül elviselném, lét s nemlét kínjait.
Milyen jó, hogy a kínom érzéki mámor...
S a határán szerelmed, százszor átrepít.
Szerelmedért, Szerelmem adtam cserébe...
S fogadtunk hűséget, egy boldog hajnalon.
Mennybe ment lelkem, nem a pokol tüzébe...
Bár sokan kívánták ezt nekem... Jól tudom.
Két kezedbe rejtem a boldog pillanatot.
Nyitott tenyeredre a szívem helyezem...
Hogy minden dobbanáskor, újra égjen Benned...
Ez az örökké tartó, Őrült Vágy s Szerelem.
Hosszú évek sora alatt sosem voltam boldog...
Mert a törékeny érzés, mindig szárnyra kélt.
S mit örömnek hittem, szenvedély tüzének...
Csak hamvadásra ítélt, lángparázsba vész.
Annyi minden volt, mit sohasem éreztem...
Csak képzeletben ábrándoztam, milyen is lehet.
Árnyas lombok alatt, egymást átölelni...
S kopott kis padokon, csókolózni veled.
Gondolatban láttam, hogy a szél a fák ágain lebeg...
S mi boldogan leszakítunk róla néhány falevelet.
Mert lehet durva kő, vagy szürkeszínű kavics...
Lehet elhullott madártoll, pár réti vadvirág...
Nekem oly kedves emlék, mint másnak az a kincs...
Melynek értékéből felépít egy gyémántpalotát.
Kezem a kezedben!
El ne engedd többé!
Benne éledt Szerelmünk, ne múlik el soha.
S bármerre is járunk, bármerre visz utunk...
Gyönyört hintsen ránk, virággal telt nyoma.
Hidd el, mit a szívünk csak remélt...
Hidd el, s velem álmodni ne félj.
Mondd el, mondd mit érzel, s ha a szó majd elapad.
Úgyis minden rezdülésed, mint a szél simogat.
Engedd hát közelebb a szíved...
Elviszlek oda, ahol élni kell a csodát.
Hallgatni veled, ennyit kérek...
S még egy percet, míg átölelni vágysz!
Engedd hát közelebb a szíved...
Engedd, hogy halljunk minden szívdobbanást.
Ne csak néhány pillanatát élvezd...
Mert a holnap, nélkülünk rohan tovább.
Így jó, értünk kelt fel ma a nap...
Testünk még rab, de a lelkünk szabad.
Nem várt béke száll majd vállunkra... Tudom.
S hogy mire vágyom igazán...
Csakis a szíved akarom.
Engedd hát közelebb a szíved...
Éljük meg együtt a csodát...
Szeretni szívből, minden vágyam...
Tudom, minden percben, átölelni vágysz.
Engedd hát közelebb a szíved...
Nézd az alkony tűnő lángját, ahogy felizzik az égen...
S hódolattal fényesíti a nap tekintetét!
Nézd, hogy aranyszínű tűzruhája csillagoktól ékes...
Melyek lángcsóvaként lobbantják a vágyak őrült hevét!
Ölelj Te is!
Ölelj!
Olyan szerelemmel, mely bódítón éget, mikor két szív összeér...
S ne fogd vissza sohasem a benne fogant szenvedélyt.
Mert a mennyben járó vágy, mindennél többet ér.
Szeress!
Mert az elszálló évek, hamar búcsút intenek...
S túl gyorsan elillannak a könnytarkított napok.
Néha észre sem vesszük, s ezüstös hajunkban...
Elsodródott álmaink, könnycseppekként ragyog.
A féltve őrzött rózsák, még mindig illatoznak...
Bársony szirmain a Te mosolyod a fény.
Mert nekem mindig Te leszel, az egyetlenegy ékkő...
Mely karjaimban, mint gyémánt tündököl.
A szerelem olyan, mint a kábítószer.
Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek.
Aztán másnap többet akarsz.
Még nem váltál függővé, de annyira jóleső az érzés...
Azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek.
Ha két percre eszedbe jut a szerelmed...
Hát három órára elfelejtheted.
De aztán szép lassan, teljesen függővé válsz.
Ekkor már három óráig gondolsz rá...
S csak két percre tudod elfelejteni.
Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad...
Mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját.
És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát...
Hogy megkapja, amire szüksége van,
Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.
Csenj tőlem lázas csókokat a forró ölelésbe...
Akkor az izzó láng is dacos tűzzé válik.
S míg féktelen erejével szikrákat szór ránk...
Égetve felperzsel mindent, ami bűnnek látszik.
A szív, csak egyre vágyik...
Szeretni-szeretni mindhalálig.
Szenvedélyünk parazsán felhevül szerelmünk...
Tomboló érzéssel vad dobbanást játszik.
S míg körbefonja testünket az éj csendje...
Mi egymás karjában halunk a következő feltámadásig.
€$@ß@
Éreznem kell örökké az érintésed selymét...
Nem ölel így a Földön senki más.
Szívünk dobban, mélyében lobban egy ismerős pillantás.
Úgy vártam Rád, vezessen hozzám az ég!
Vágyad és vágyam...
Ölelésünkben hamvadni el...
Nélküled, többé soha nem ébredni fel.
Örökké ölelj!
Álmaink szárnyat bont bennünk...
Égig emel...
Csak a holnap jönne már el.
Csókolj még, kérlek.
Csókunk eléget!
Tüzében új életre kél, két test és egy lélek...
Repíts fel engem, búcsúznunk úgysem kell.
S már nem bánt, hogy süket a világ...
S nem érdekel, mit gondol rólunk.
Örökké így ölelj!
Ölelj...
Itt vagy.
Belesimultál napjaimba.
Ha arra gondolok, egyszer majd nem simogatsz...
Egyszer majd nem csókolsz...
Felsikít torkomból a kétségbeesés.
De vagy.
Szemed csillog, ha Rám nézel.
Huncut nevetésed, ott van szemed sarkában.
Még ki sem mondott mondatok.
Ölelkezve nevetünk, boldogan, önfeledten.
Itt érezlek most is.
Pedig messze vagy.
Szíved felett játszadozó kis medálhoz ér kezed...
Tested, vibráló boldogság érzete önti el.
Ó ha le tudnám írni az érzést...
Mely most könnycseppként koppan az asztalon!
De nem tudom.
Egész létünk átjárja ez a leírhatatlan vonzalom.
Lenéztem a cseppre.
Benne csillogott szivárványszínben a boldogság.
Igen!
A boldogság is könnyet csalhat a szembe.
Hosszú évek siralma, sivársága után...
Az ész nem akarja elhinni...
Naponta ezerszer hallott suttogásunk...
Örökké szeretlek.
Te vagy az életem.
Nélküled nem éltem.
Nélküled nem élhetek.
Érzem, nem hagysz el, s nem hagylak el sosem.
Ó Istenem!
Mondd meg őszintén!
Biztos, megérdemeltem...
Hogy sok-sok év után, ennyire szeressenek?
Bűnös vagyok...?
Mert szeretem minden idegszálammal...
Azt, akit nem szabadna.
Akibe beleremegek, ha hozzám ér...
S aki beleremeg, ha hozzá érek.
Többször is elküldtél, hogy megnyugodjon a lelkiismeret.
Mindketten belehalunk a vágyba...
Egymással átélt ezer csodába.
Hányszor megfogadtuk...
Többet nem teszem...
Megyek, de csak ha ő küld el.
De úgy sem teszem... Nem tehetem...
Itt vagy.
Igen itt érezlek.
Most is csilingel fülemben a nevetés...
Most is érzem ajkad puha selymét...
Végigcsókolva bőrömön felejtett leheleted ízét.
Egymást szorítjuk.
Kapaszkodva a jövőbe.
Szavak nélkül is tudjuk...
Életünk lett, ez a mindent elsöprő szerelem.
