Csiszolatlan gyémánt...

Visszatekintve, a mögöttünk hagyott több mint egy évre…

Hihetetlen sok megpróbáltatáson mentünk keresztül…

Mihez is hasonlíthatnám ezt az időszakot..?
Valaki (egy sorselemző) egyszer azt mondta a Kedvesemnek…

„Egy csiszolatlan gyémántot kaptál ajándékba…
Rád vár az a feladat, hogy olyanná formáld, amilyenné szeretnéd…”

Innen jött a találó hasonlat…
Most mondhatnám, vagy inkább írhatnám azt is…

Úgy éreztem Magam, mint csiszolatlan gyémánt, egy ékszerész kezében…

Vagy inkább szikla egy kőcsiszolóban…

Mindegy mihez is hasonlítom…

A végeredmény ugyan az.
Ide-oda lökdösnek, felhorzsolódsz…

De csiszoltabban és értékesebben kerülsz ki onnan…
Mint amilyen valaha is voltál.

                                      €$@ß@

Ezzel, nem megfizethető...

Lehetetlen még egyszer megszeretni azt...

Akiből igazán kiszeretett az ember.

                                      €$@ß@

Boldogság...

Annyiszor írtam és álmodoztam róla…

De mit is jelent valójában az a szavunk, hogy Boldogság…
Valószínű, mindenkinek mást…
Igen, mindenkit más tesz Boldoggá…
Az emberek nagy részét az anyagi javak megszerzése...
Egy kedves ajándék tesz boldoggá.

De Engem, ez a gyönyörű érzés másképp érint…

Az Igazi Boldogság számomra az a pillanat lesz…
Amikor végre úgy érezhetem, megérkeztem…
Behúzhatom evezőimet és azt mondhatom…

Megérkeztem, nem megyek tovább.

Mert amikor Te megérkezel Hozzám…
Én is megérkezem...

Hozzád.

                         €$@ß@

Nincs rá szavunk..

Nem lehet mindig, mindent leírni...

Inkább...

Éld át Te is..!

Keresed a kimondatlan szavak mögött...
A felhők égi táncában...
Az éltető nap, fényének melegében...
Cseppben, patakban, folyóban, tengerben, óceánban...
Minden fában és virágban...
Madarak dalában...
De hiába is próbálod, nem tudod majd elmesélni...
Bár igaz, gyönyörű az anyanyelvünk...

Még sincs minden szépségre szavunk...
 

                                       €$@ß@

Végre megint, Veled...

Egy évre gondolok… Tudod-e, melyikre..?
Te vagy, ki ezt az évet szívembe égette.

Rózsaszín köd, vagy tűzpiros szenvedély..?
Akkor még nem tudtuk, de Minket utolért.

Ragyogó árnyékod küldöm nyomodba…
Tudod az árnyékok, kíváncsi lények.

Szüntelen hozzák a híreket felőled…
Ha Én nem is mindig, ők Utánad érnek.

Egyévnyi árnyék, hol kétes, hol nagyszerű.
Kinek gyűlölt, Nekünk kedves, nem lehet feledni.

Letisztult évvé vált, most már tisztán látom…
Mégsem zavar, hogy volt benne könny, s néha semmi.

Nem értett év volt, merő titkolózás...
Hogy nőjek fel hozzá, ez nem jutott eszembe.

Tudod miként üzenj, ha egyetértesz...
Most már tudom, értenék belőle.

Konkrét nyár volt, pontos találkákkal…
Mézédes nyár után, egy viharos ősz.

Érthetetlen tél merengett át a szobánkon…
Közben voltak hosszabb-rövidebb szerelmesebb idők.

Zavarodott év volt, nem láttam rajta túl…
Hol gyenge, vagy máshogyan kemény.

Negyvenhárom múltam, nem mindegy, milyen volt…
Kétezer kilencből, kétezer tíz felé.

Egyetlen év volt, az „error” éve, rémisztő...
Állva a szakadék szélén, áthajlott szürreálba.

Hogyan szerettél..? Akkor még nem tudtam...
Valami hajtott, mindig volt folytatása.

Vad ég rémlik, már nem vagyok adósod…
Miért is lennék..? Mindenért fizettem.

Gondolni ezt-azt, másnak oly egyszerű…
Szerethető év lett. Így. Végre megint, Veled.

                            €$@ß@

Csak a szívedre hallgass...

Kövesd azt az utat, amit a szíved diktál...

Ahogy a régi hajósok követték a csillagokat.

Az utazásod nem lesz magányos... 

S a csillagok elvezetnek álmaidhoz.

Hozzám...

                                               €$@ß@

Jó a méret..?

Kedvesem...

Mint ahogy a Te sorsod, úgy az Enyém is méretre szabott ruha...

Saját magunk számára készített, egyszeri viselet.

De azt is tudom...

A Mi sorsunk része, egy beteljesülni látszó, végtelen szerelem...

                                     €$@ß@

Te illatot adsz, Én meg melegséget...

Parázna sóhajunk lassú kéjjel ölel, tündöklő ragyogás  hull most a jelenre...
Indaként fon át lázas lüktetésünk, koldusává válunk minden érintésnek.

Csókod édes ízét ajkaimon őrzőm, szemed ragyogását érzem szemeimben...
Minden érintésünk áthatol a csöndön, feltörni vágyó hússzín szenvedéllyel.

Magamhoz ölelve halk zeneszó mellett, szemérmetlen szavam egyre csak vetkőztet...
Vágyaink követve, már biztosan tudom, Te illatot adsz, Én meg melegséget.

                                              €$@ß@

Már tudom, hogy miért…

Kedvesem...

Hangod, forrás csobogása, felbuzog üdén, ám csendesen...
Lágyan, hűsítve oson, s csordul le a tisztára mosott köveken.

Szemed szikrázó drágakő, elolvaszt, felragyog, felcsillan…
Mint magas fák lombjai közt, a nap sugara, ahogy megvillan.

Hangod, láng nyelvek tánca, ropogva fellobban, majd elcsitul…
Tűzies színek forgataga kapkod, kéjesen, lágyan, majd vadul.

Mosolyod, könnyed, tavaszi álom, körüljár, lágyan átölel…
Mint erdőben a lepkékkel telt tisztást, érzem, itt van egészen közel.

Tested, lágyan testem elé hajlik, ringatod csípőd kéjesen...
Ahogy a szél bókoltatja a fákat, egymáshoz simulva édesen.

Már tudom, hogy miért…

Ezért újra és újra látni, s hallani akarlak tiszta szívemből…

 

                                                 €$@ß@

Mielőtt betelne a pohár...

„Tisztelt jóakaróink”..!

Most a volt Kollegákra, de inkább Kolleganőkre gondolok..!
Még mindig sokan vagytok...

Akik ahelyett, hogy a munkával töltendő időtöket...
Arra használnátok, amire kellene…

Csak fecsegtek…
Többnyire túl sokat.

Így talán könnyebb, nem meghallani belső hangotokat.

Tanácsokat osztogattok.

Általában kéretlenül.

Kényszeres segíteni akarásotok, okoskodásotok…
A tudálékosság energiáit hordozzák magukban…
Ezáltal kíméletlenül megtaposva a másik felet…
Aki lehet, hogy el sem hiszitek…

De nyugalomra vágyik…

S nem mások világából érkező, kiforratlan utasításokra.

                                       €$@ß@

A Te erogén zónád... A lelked...

Kedvesem...

Te is, mint általában egy Igazi Nő...

A lelkeddel szeretsz igazán...

Nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk...
Amely boldoggá tudna tenni egy olyan Nőt...

Akit lelkileg nem szeretnek.

Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör...

Tudom, Neked nem elég...

Mert az igazi gyönyörpontod nem a szemérmednél...
Nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testedben”...

Hanem az egész lelkedben rejlik.

Minden olyan ölelésem...
Mely csakis az „erogén zónáid” ingerlésén alapul, kevés neked.

Mert a Te erogén zónád...

A lelked.

Ezért is jött létre ez a Blog...

                                            €$@ß@

Én Általad, Te Általam élsz...

Képzelet és valóság, egymásba olvad...

Ahogy testeddel, testemhez érsz.

A lenyugvó Nap, őrzi a Holdat...

Ahogyan Én Általad...

Úgy Te is csak általam élsz.

                                                 €$@ß@

                                           

Szívünket szédítő titkunkról soha, soha ne mesélj...

Álmodó csillagok, szerelmes illatok, csodák...
Végtelen pillanat, átölel, nem szalad tovább.

Várom az angyalok csillogó-ringató dalát...
Úgy szoríts, úgy szeress, feledjünk minden más magányt.

Ellopnák, elvennék, ne hidd, hogy megérthetnék...
Már, nem úgy gondolsz Rám, mintha véletlen álom lennék.

Érezlek, elhiszlek, őrizlek, nem kell, hogy félj...
Kérted... Szívünket szédítő titkunkról soha, soha ne mesélj.

Nem múló vágyakkal éhezünk, kívánunk rég...
Tűzgyújtó, gondűző csókodból soha, soha nem elég.

Ajándék vagy...

Volt idő, míg féltem, még a gondolattól is...
Hogy csak Ajándék voltál.

Attól - Eddig.

S az ezután, Nélküled telik...
Bár sosem volt Nélküled, az előtted is.

Számomra Ajándék voltál, nem jog, nem tulajdon.

Köszönet, hogy akkor, ennyi is telhetett Veled.

Ajándék voltál.

A Velem töltött időd, gazdagabbá, jobbá tette a lelkemet...
Amit adtál, eztán is itt marad.
Ajándék voltál.

Attól - Eddig.

S nem kevesebb attól, hogy azt hittem, nem tovább.

De újra itt vagy...

Attól - S már nem számít más mit gondol, meddig...

Mert Mi tudjuk, az örökkévalóságig...

Még mindig Ajándék vagy, sosem leszel jog, vagy tulajdon...

                                            €$@ß@

Még nem tehetjük nyíltan, mit szeretnénk...

Valahol mindig is vártam Rád, forgószélként meg is jöttél…
Szerelembe fordult minden érzés, nem tudtam eltitkolni többé.

Meglátni és megszeretni „csak” ennyi volt, most már jól tudom…
Rólad szólt az elmúlt évem, titkon a múltam, a jelenem s a holnapom.

Azt akartam, hogy nálamnál is jobban szeressél…
Kishitű mind, ki azt mondja, ez a szerelem, nem tarthat örökké.

Sosem tudnék elfordulni Tőled, s elhinni, hogy nem lesz többé folytatás…
Csak hitegetés, s fájdalmasan könnyes búcsúzás.

Titokban álmodozunk összebújva, esküszünk az igaz szóra…
Még nem tudhat róla más, csak Te meg Én.

Titokban átkarolva, összebújva, hallgatunk a vágyainkra…
Még nem tehetjük nyíltan, mit szeretnénk.

Szerelem, ami mindennél többet ér...

                                             €$@ß@

Nem akarok létezni Nélküled...

Sokan azt mondják, az idő gyógyít...

De mit?
Az idő, legfeljebb bezárna valamit, ami megnyílt Bennem...

Amit Te nyitottál meg Bennem.

Akkor ez a szerelem csak hamis látomás lett volna...
S nem bepillantás az örökkévalóságba.
Az idő, ha hagynám, visszavenné, amit adott nekem a szerelmünk.

A megtalált lelkemet.

Lelket mondok, mert nem tudom, minek nevezzem.

De, ha van lélek, akkor ez az, márpedig mióta irányít, hiszem, hogy létezik...

S Én már nem tudok, nem akarok meglenni nélküle.

Nem akarok létezni Nélküled...

Ha az idő meggyógyítja a fájdalmat, akkor bezárná azt a kaput is...
Amit megnyitottál bennem.
Ami által magam számára, újjá születtem.

Amíg csak az eszemmel gondolkodtam, addig féltem az időtől.

De a gondolat átalakult belső erővé.
Mióta ez a megfoghatatlan valami munkál bennem, azóta van bennem remény...

Azóta várom a holnapot.

Nem engedem, hogy az idő semmivé tegye.
Nem is tudná...

Szeretlek Szerelmem...

                                        €$@ß@

Nélküled sötét, Veled világos...

Királynőm...

Kell, hogy legyen küldetése a szerelmünknek…

Ha csak Rólunk szólna, s hiányozna belőle a csodatevés…
Nem lenne értelme az egésznek.
Akkor talán csak a képzelet játéka lenne.

Miért is ért el minket a Szerelem..?

Talán azért, hogy meggyötörjön, fájdalmat okozzon..?
Nem, egyáltalán Nem..!

Azért, hogy megszépítse a világunk...

Gyönyörűvé varázsolja, az amúgy észrevétlenül is szép világot.
Mint ahogy a csöndet megszépíti a muzsika…
Úgy szépíti meg a világot a szerelmünk.
A csönd is szép, a világ is szép…

De a zene, s a szerelmünk, láthatóvá teszi a szépet.

Megmutatja az értelmét az értelmetlennek hittnek.

Kifordította Bennünk a világot.

Nincs benne semmi kézzel fogható, mégis mindent megváltoztatott.

Nélküled sötét, Veled világos.

Ha időnként be is borul, csak azért van…
Utána annál szebben ragyoghasson.
Sírás után jobban esik a nevetés…

S emlékszel, milyen szép is a megbocsájtás a kibékülés..?

Velem szépnek látod a világod..?

Mert Én Veled megtaláltam a léleknyitogató, világot megszépítő szerelmet.

Gonosz a világ..?
Ne hidd el..!

Csak nyisd tágra, a szépet-látó szép szerelmes szemeidet…

                                                         €$@ß@

Ki is a Nő..?

Ki lehet valójában Ő, ki is a Nő, ki által a férfi is csak világra jő...
Általa méltó helyedre kerülhetsz, előle, akarva sem menekülhetsz.

Ő az, aki az egekbe emel, kedvére lehet álom vagy teher...
Szavával öl, és testével éltet, ágyadban tombol, s lelkedben éget.

Igen Ő az, a Nő...

Ki a férfinak szárnyakat ad, egekbe szállsz vele, s a pokolba juttat...
S ha pokolban lenne, oda is követed a csalfa délibábért eladod lelkedet.

Ő a Nő, ki elcsábít szédítő dalával, ki csalogat, s fejbe ver szavával…
Ő az Anya, a Szerető, a Feleség, ha tied így egyben, örömöd a végtelen ég.

Nem számít már, hogy sétálsz a falakon, négykézláb állsz, lógsz fényes láncokon...
Képes vagy járkálni a puszta árnyékán is, bár sziréned daláról jól tudod...

Mennyire hamis..!

                                           €$@ß@

Orchidea...

Időnként, megsimogatom a virágaimat...

Ha már Én nem érzem az ő szeretetüket...

Legalább ők érezzék az Enyémet...

                             €$@ß@

A világok éljenek Benned..!

Nézel.

De vajon, látsz is..?

Onnan, a Te oldaladról csak egy vagyok…

Az Egy…

Valaki, aki még nem "Aki"...
De szeretne már valakinek, csak Neked, a Mindenévé válni…

A szárnyaid mellé bújva szeretnék Önmagam lenni…

Vagy csak újra megszületni, Benned újjászületni.
Nézel.

Vajon látsz is?

Figyelj..!
A szemhéjunkon belül, messze a végtelen, kívül a meghatározható…
A határtalan világ…
Az ész befolyása alatt született, esztelen világ.

Taposva földet haladunk előre, s néha hátra…

Forgunk szüntelen a létben, a fényt keresve…
Talán egyszer megtalálva.
Minden pillantásod egy filmkocka…
Összefolyva az időben, filmként pereg Benned…
Ne csak játék legyen, szépen megkomponált komédia...

Mert belül a végtelen, mind-mind igaz…

A ki sem mondott, a meg sem fogalmazott…
Ott bennünk, legbelül...

Az a Mi világunk.

Az álmaink, ahogyan összefonódnak…

Átszőnek Engem is, Téged is…

A vágyaink, a reményeink…
A láncaink, ahogyan mint rajtuk csattanó lakatok, örökre lecsapódnak.

Hol vagy..?

Belül vagy kívül, kívül vagy belül..?
Csak gondolj bele..!

Te Magad vagy a világ...

Magányosan..?
Nem..!
Csak egyes-egyedül...
Nézd, ahogy rohan körülötted minden…
Szalad, fut az élet…

Az élet elől, a magány menekül…

Tömegbe, baráthoz, szerelemhez…
Kaszinók villogó fényeihez…
Gyertyával a kézben masírozva, a végtelen sötétségbe.
Hegyek, folyók, völgyek, lankák...
Szép tájak...
Szaladj..!
Nézd meg ezt is, azt is..!
Rakd fénykép-albumba, meséld el...

De ne pózolj s hazudj a világnak..!

Én tudom, hogy egy fotelben ülve…
Behunyt szemmel is Enyém minden…
Karjaimba tartva…

Téged, az Egyetlent…

Bennem, él a szépség e bolygón…
Minden egyes lábnyomod...
A buja erdőkben a madár csicsergésben…
Mint napfényben a szivárvány…
A folyton tekergő, ahogy esőcseppet keres...

Kezem barázdáival simogatott arcod…

Véremben őseim kardjai…
Világokat rengető harcok…

Szemeim horizontját nem takarják el a házak…

Áttetsző minden…
Mert nem a szememmel látok…

Nem a világban élek…
Bennem élnek a világok.


Csak nézel.
Tudom, látsz is.


Behunyt szemem csókolva, megáldottad minden álmunk.


Összefonódtunk, és összefonódott bennünk minden.
Könnyeink, reményeink...

Te, és Én…

Egy másik életben, belőlünk fakadó gyermekeink…
Génjeinkből komponált gyönyörű hajfonatok.
A világ itt kívül oly tébolyult…
Csak pillanatok sorozata a lét, de megszakítható…


Hunyd be a szemed, Te is..!

A kezedben már rég ott van, a megfoghatatlan…

Az erőd, az akaratod, a hited.

Állítsd meg a világot, ha akarod, csak meg kell tenned…

Ne a világban élj…
A világok éljenek végre Benned..!

              €$@ß@

Iszom, azt a drága hangodat...

Verselő ajkaimat figyeled...
Ahogy formálják az ékes szavakat.

Majd karjaim közt, összekuporogva...
Én is iszom, azt a drága hangodat.

Szemeid csillogásába belemerülve…
Átitatom vele vergődő szívem.

Erős vállam ívébe belesimulva…
Visszakapod örökre könnybefúlt hited.

                               €$@ß@

Őrizlek...

Mint sötétetség a fényt, úgy vártalak…
S mint fáradt vándor a megürült padot.

Szeretsz s Én szeretlek, mint talán még soha…
Ahogy a mély vizeknek halai az iszapot.

Tenyeremből simogatás indul…
Minket őriznek Veszprémben a csöpp terek.

Itt vagy Kedves, Én nem engedlek el…
Karjaimba tartalak, míg szorít két kezed.

                                     €$@ß@

Együtt...

Takarót fest az földnek az ezerszínű ősz, avarszagú alkonya…
Te lassan Mellettem ébredsz, az „álmom,” a vágyam tanúja.

Harmatcseppbe botlott a szivárvány, s a hajnali fény…
Szelíden lopózik Veszprémre az esti köd, s szívembe a remény.

Szétcsurog rajtunk halkan az ébredező, de még álmos eső…
Engesztelne már az ég, de mint hisztis gyermek sír a felhő.

Arcodon kezem mosolyt simít, csintalan ajkam, s illatom elnémít...
Nevetve csókolsz, ujjaim hajadba eresztem, szemeid örvénye lett a vesztem.

Könnyeket morzsol a csenddel a szél, csupasz ágak közt még várat a tél...
Megremeg ágyunk mellet a levegő, bőrünkkel lobban, éget a hűs lepedő.

Mellénk szegődött hű társnak a vágy, velünk nyög fel újra s újra az ágy...
Árnyakat játszik a falra a hold, ölelésed, mint szirén éneke, magához vonz.

A sötétbe két csillag ragyogón belesikít, a varázslatot semmi nem csitít...
Ablakunkon a párás jégvirág, felemel magához egy békés, szép világ.

Egyetlen szó, amit vártunk Te meg Én, szerelem szaggatja az álmunk...
Minden éj, oly kevés..


Együtt…


S még mindig Nélküled...

                                             €$@ß@

Szakmai ártalom...

Basszus, de jó vagy..!

Átölelhetlek..?

                               €$@ß@

                                          (Nem a Blog profilja, de nagyon tetszett...)

Időt..?

Időt kérünk, hogy érjünk rá szeretni s ha már nagyon fájna...
Akkor is erősnek lenni...

Időt még, mert nem akarunk elmúlni...
Időt kérünk, mert most épül házunk...

Időt megint, mert most éppen válunk...

Várjunk, most a gyerekünkért vagyunk, közben elszáll minden álmunk s vágyunk...
Bámulhatunk később már, letörve-kiégve, bágyadtan merengve, felpillantva égre.

Mindent teszünk, tudunk is jól húzni...

De míg ezzel vagyunk elfoglalva...

Elfelejtünk mindennap Egymáséi lenni..!

                                                 €$@ß@

Mondd, hogy lehet, hogy lesz bűn egy szerelem..?

Miért, mondd, miért baj, hogy ő kell nekem..?

Negyvenhárom múlt, de amikor hozzám bújt az a tűz újból lángra gyúlt...

Tiltják nekem, fogva tart a félelem...
Miért jó nekik így, miért vannak ellenem..?

Szerelem-játék, ahogyan volt, úgy szép aki nem látta úgysem ért.

Fáj a szív itt bent, ez tiltott szerelem...
Csak kínoz engem.
Hát szólj, hogy kell, vagy nem, ez a titkos szerelem...

Most döntsd el, mi legyen..!

Nézd, ez most az első könnyem...
Nézz rám, mondd, hogy mit vársz tőlem...
Hisz tiltott a csók, nekünk mégis megvolt...

Csak egy pár nap, ami rólunk szólt...
A tanú csak a Hold.

Nem hallja más a szélbe súgott vallomást...
De ha kell, majd megvédem a törékeny varázst...

Vigyázok rá, a szerelem elég hozzá...
Vele elszöknék bárhová.

Miért nincs velem, ki dönti el, hogy így legyen..?
Hogyan rejtsem el a sebeket a szívemen..?
Ez meddig tart, ami jó, az miért hoz bajt..?

Egy szerelem-dallamba loptak zajt.

Szavaim, melyek csak Neked szólnak...

Szavaim, melyek tovaszállnak, de valahol, mélyen, megmaradnak...
Szavaim, mik néha előbújnak, nyugodni Téged sosem hagynak...
Szavaim, melyek elgondolkoztatnak, felvidítanak, elszomorítnak...
Szavaim, mik hidegen hagynak, Füled mellett elsuhannak.

Vannak szavak, mik kedvességgel, értelemmel átszőve szólnak.

Hidd el, Sajnálom..!
Míg élek, bánni fogom..!

Voltak olyanok, mik bántóan hatottak, de Te mégis, megbocsájtottad.

De a lényeg, hogy vannak szavak..!
Mert ezek a szavak, valahol...

Ha máshol nem is, itt a Blogban, biztosan megmaradnak.

Szavak, mik meg-megfognak, s olykor magukkal ragadnak.
Fontos, hogy legyenek szavak, mik magukról, nem is mindig hallatnak.

Mert van, amit csak a szívünk hallhat, s a lelkünk, mint jó postás, továbbad.

Van úgy, hogy nem kellenek szavak...

Egy érintésünk, egy pillantásunk néha kedvesebben szól...

Mint a legédesebb szavak.

De akkor sem árt, ha vannak kimondott, s kimondatlan szavak.

                                                  €$@ß@

Szerelem...

A szót, nem keresem...

Mióta megismertelek, úgy Bennem van...

Lágyan kimondva, nem szaggatottan.
Ha az érzést..?

Nem keveredhet félelemmel a vágy...

Minden lélegzete acélos, s valahogy mégis, finoman lágy.
Fákat tördelő, kicsavaró vihar...
Folyóparton, észrevétlen virágzó juhar.
Hatalom a gyengeségben...
Csillagfény a hajnali szürkületben...
Hűsítő árnyék a pusztán.
S miként, Neked e szavakat, a Blogba írom...
Mindegyik, oly hétköznapi, s puritán.

Semmi ahhoz képest, amit érzek...

Amihez még szavakat kérek..!

Bennem ez sokkal több, magasztosabb, fenségesebb...

Bódító illata, az édesnél is édesebb.
A végtelennél, sokkal végesebb.
Fájdalom, kín s gyötrelem.

Mégis annyira kell...

Mindennél jobban, kellesz Nekem…

Benne van minden szívverésben...

A Nélküled, fájdalmasan múló röpke percben...

Órákban, napokban, hónapokban.
Megvan az duzzadó felhőben, a fűben, a fában...
A ragyogóan tűző, aranysárga napsugárban.
Mindenhol megtalálható, mert mindenkié lehet...
Egy gyönyörű érzés, amelyből mindenki bátran meríthet.

Ez, ez bizony a nagybetűs Szerelem.

Amely nélkül, s Nélküled...

Fabatkát sem érne az életem.
 

                                    €$@ß@

Féltelek...

Tudod, Én sokszor nagyon féltelek.

Az is lehet, hogy mindig.
De nem azoktól a veszélyektől, amik kívülről leselkednek Rád...
Nem azoktól féltelek...

Hanem Magadtól...
A saját gondolataidtól féltelek.

Féltem az éjszakáidat...
Félek attól, hogy rossz gondolatok gyötörnek...
Hogy nem hagynak megnyugodni...
Féltelek attól, hogy ostromol az emlékeidben élő múlt...
Féltelek, hogy félsz a holnaptól.

Szeretnélek magamhoz ölelni, s elmondani Neked, ne félj...

Hidd el, nincs mitől félned...
A világon nem létezik semmi, semmi más, ami fontos...
Csak a szeretet. 

S Én, nagyon szeretlek.

                                        €$@ß@

Így találtam Rád...

Hányan és hányan élik úgy párkapcsolatban életüket…

Hogy azt, nem a másik felükkel teszik…

Pedig a másik felünk felismerése, végtelenül egyszerű…

Én is így találtam Rád, s Te Rám…

Az igaz szerelmet, az idők kezdete óta…

Másik felünk szemeinek csillogásából ismerjük fel...
 

                                              €$@ß@