Okot adtunk rá...

Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél.

A kételkedés, embereket választ el egymástól.

Olyan méreg, ami barátságokat porlaszt szét...

Kapcsolatokat darabol fel.

Tüske, ami irritál és sebez...

Egy lőszer nélkül ölő fegyver.

 

                                          €$@ß@

Szavak nélkül...

Néha szavak nélkül kell megbocsátani.

Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat...

A jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit.
Jelekkel felelni a jelekre.

Felejteni ott, ahol feledésre van szükség...

Megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában...
Intelligens és leleményes.

Alázatos, s talán legfőképpen alázatos.

                             €$@ß@

Zita az Én Igaz Társam...

Azt a Nőt kerestem szüntelen…
Kinek szívében, az Én szívem ragyog.

Fénylő szemébe belenézve…
A földre szállnak a csillagok.

Nyitott szívvel, Vele élni boldogan…
Hinni csodában, szépben, jóban.

Megérni, hogy bízni lehet még…
A kimondott emberi szóban.

A békét keresem szüntelen…
Fáradhatatlanul, ebben a harcba.

Szeretnék ébren is álmodni…
Mosolyt ébreszteni minden arcban.

Felitatni tengernyi könnyet…
Mindenkihez, egy-egy jó szót szólni.

Szeretetből pazarolni, s csak pazarolni…
Felém nyújtott kezed megfogni.

Egy embert kerestem, s találtam…
Aki érzi, mire vágyom.

Felé nyújtott kezem megfogta…
Mert Ő, Zita az Én Igaz Társam.

           €$@ß@

Feladni érte, Érted mindent...

 A szerelem, titokzatos látogató...

A semmiből jön és nem enged el.

Ösztönösen ismered fel…

Ha Én vagyok az igazi, nem kell kételkedned.

Tudni fogod kérdezés nélkül.

A szerelem olyan fontos, hogy belső késztetést érzel, hogy feladj érte mindent…

A férfi elhagyhatja érte feleségét...
A feleség a gyermekeit...
A király a trónját.

Váratlanul jön, ellene nem tehetsz semmit...

Mert semmiféle emberi irányítást nem tűr.



                                                                      €$@ß@

Ha kedd, akkor...

Haldoklik a falon az óra, mutatója lassan vánszorog...
Kora-délelőtti lusta fények simogatják az ablakot.

Veszprém városában, a jelen időben, egyre nagyobbá tágul az űr...
Forrósodik bennem a hiányod, arcomon egy könnycsepp, lassan kihűl.

A kezem még tesz-vesz, néha mozdul, feldíszíti a meztelen magányt...
De a szívem már levette minden göncét, mit sebtében magára hányt.

Szívemben, lelkemben, egész testemben, csak kérdőjel vibrál...
Könnyet marva a vörösödő szemeimbe...

Miért késel ennyit, hol jársz..?

Félrevonul bennem a büszkeség, a vágyam a telefonnal szemez...
Falnak dőlve, üzenetet írva, magam sem fogom föl, mi ez.

S mikor a kín már-már kardjába dönt, reményteli nesz, zörren a zár...
A kézem még a billentyűt nyomkodja, de a szívem, már az ajtóban áll…
               

                                             €$@ß@

Rólad álmodom...

Az álmok mindig árulkodnak...

Miért is lenne ez másként az erotikus álmokkal..?
Sem megvalósításra nem kényszerítenek...
Sem bűntudatot nem kell keltenie, egy-egy ilyen fantáziálásnak...

Nem mint ha lett volna valaha is bűntudatom...

Ezek az álmok egyszerűen csak vannak...

De Én tudom, valamit jeleznek.

Végre megint "kedd" van...

                                       €$@ß@

A lelkemen jársz...

A lelkemen jársz-kelsz, mint Eléd terített szőnyegen.

Ha lépsz, lépj kérlek csendesen, mert megrepedhet, s az fáj Nekem.

Ha játszani akarsz, hát játsz vele, de gondolj néha arra is... 
Az Enyém akkor is fáj, ha a Tiéd tapossa az a férfi...
Aki mellől, titkon Hozzám menekülsz, gyengédségért.

Mert Én Szerelmünkkel takarom be, megsebzett, álomszép lelkedet.

                                          €$@ß@

Zita...

Ha Rád gondolok, megremeg az ajkam...
Hisz nevednek íze, oly fájdalmasan édes.

Gyöngybetűkbe öltöztetem halkan...
S finoman hajolok közel a szívéhez.

Ha Rád gondolok, megindul a kezem...
Rímbe szedni vágylak, verselve dalolva.

De a billentyűre hull megint a könnyem...
Mert Téged megfesteni, nem a szavak dolga.

                        €$@ß@

A jövőnk, már itt van jelen...

Ráakadtam egy nagyon szép versre…
Megtetszett, a mondanivalója…
De a felépítése már kevésbé…
Hát vettem a bátorságot és olyanná varázsoltam…

Amilyen érzések feltörtek Bennem, mikor először elolvastam…

Talán vad vagyok, talán szelíd...
Talán elhamvasztom az emlékeid.

Talán tudom, miről álmodsz...
Talán Én vagyok izgató álmod.

Talán remény vagyok, ezen a Földön...
Talán a szabadság, talán a börtön.

Talán vártalak, talán vártál...
Talán kerestél, lásd megtaláltál.

Talán sodor Téged is az élet...
Talán Én is kerestelek Téged.

Talán hit vagyok, szelíd és kitartó...
Talán az ablak, talán az ajtó.

Talán érezlek, talán érzel...
Talán Nekem is fáj, amikor vérzel.

Talán a vágyam valóra váltod...
Talán csók leszel kéjszomjas számon.

Talán öröm leszek, talán a bánat...
Talán sírok, ha hiába várlak.

Talán ölelsz, talán ölellek...
Talán követsz, talán követlek.

Talán a múlt vagyok, talán a jelen...
Talán a jövő, ami már itt van jelen.

Talán vége lesz egyszer, talán sohasem...
Talán elmerengsz apró versemen.

S mindez Talánok nélkül...
Ahogy a szívemben, Rólad, Érted, Rólunk, Értünk érzek...
 
Vad sosem voltam, csak (buta, de mind végig) érzékien szelíd...
Azon leszek, elhamvasszam fájó emlékeid.
 
Mindig is tudtam, miről is álmodsz...
Mert míg Te Nekem, addig Neked Én vagyok izgató álmod.
 
Reményed vagyok ezen a Földön...
A szabadság, s nem a börtön.
 
Vártalak, s tudom Te is vártál...
Kerestél, lásd megtaláltál.
 
Sodor Téged is az élet...
Én is kerestelek mindenütt Téged.
 
Hit vagyok, szelíd és kitartó...
Lelkeden ablak, szíveden ajtó.
 
Érezlek, tudom Te is érzel...
Nekem jobban fáj, amikor vérzel.
 
Vágyaim valóra váltod...
Csók vagyok, kéjszomjas szádon.
 
Örömöd leszek, s nem a bánat...
Könnyeim hullajtom, ha hiába várlak.
 
Ölelsz, Én is ölellek...
Követsz, Én is követlek.
 
A múltad vagyok, nem csak a jelen...
A jövőnk, ami már itt van jelen.
 
Vége lesz egyszer..?
Te is, Én is tudom... Soha..!
 
Ne csak merengj, apró versemen...
Szárnyalj Velem, Szerelmem Zita.
 
Szeretlek...
 

                             €$@ß@

Kinyújtózva önmagunkban...

Kedvesem...

Szeretnék egyszer olyan természetességgel felébredni…
Ahogy a nap kúszik fel az égre…

Óvatosan bontogatva ki a világot.

Álmosan kitántorogva a konyhába...

A kávé illata kívánjon jó reggelt.

A dolgaimban, ne legyek éhes önmagamra…
A megszokottság ne törjön rám.
Ne kelljen az autóm, a telefonom, a bankkártyám, a karórám...
Cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon rám.

Közel engedni magamhoz a csodát..

Vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál...

Lelkembe engedni a mező zöldjét, a virágok színét, illatát…

A szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt…
Egy idegen őszinte kíváncsiságával.
Készen, új értelmet adni a fogalmaknak…

S kötni új barátságot a világgal és önmagammal..!

Nem válogatni, s csokorba kötni a dolgokat elvárt szabályok szerint...
S eldobni mindent, ami nem a kupacomba való.
Úgy tenni, mint egy kisgyerek…
Aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót...
S ámulva csodálja a víz sodrását.

Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül felébredni...

Ne bizseregjen bennem a lekésett, elmulasztott dolgok pokla.
Ahogy a pók fordul a hálójába...
Jóllakottan bújjak Veled az éjszaka csendjébe..

Végre kinyújtózva önmagunkban.


                                                                    €$@ß@

Egymás szemében...

Szerelmem...

Belegondoltál már..?
Elég volt pár óra, pár nap...

S az életünk, visszafordíthatatlanul megváltozott.

Mert ha az embert eléri a szerelem érzése...
Nem számít az idő, sem a tér...
Nem kellenek a miértek, a kérdések, s nem kellenek a válaszok...
Mivel nincsenek is...

Egyszerűen, van valami, valami más...

Találkoztunk, nem kellett semmit mondanunk.

A gátlásaink leomlottak, a képmutatás álarca megrepedt az arcunkon.

Nem volt többé hazugság...
Csak őszinteség, csak a csupasz lelkünk, minden védelem nélkül...
Félve, halálra rémülten, mit keres valaki pár óra után a szívünk közepén.

A józanész meg eltűnt.

Azóta is...

Bármit mondunk, megtesszük...
Bármit kérdezünk, válaszolunk egymásnak.
Kivetkőzünk önmagunkból, és mindent a fonákjáról látunk.
Olyasmit teszünk, amit el sem hiszünk...
Olyanokat mondunk, amit néha utólag sem értünk.

Tükröt állítva egymás elé, amiben meglátjuk önmagunk.

Az Igazi Énünk.

A valóságot, amit más szemében nem látunk.

Talán azt is tudjuk, hogy milyenek leszünk.
Még a jövőnket is látjuk Benne...

Egymás szemében.

Boldogok vagyunk és valahol félünk is egyszerre.
Nem tudni mit hozhat a holnap, de nem is kell, hogy érdekeljen...

Mert ott leszünk egymás Mellett...

Tudjuk, érezzük...

Hiszen Te olyan vagy, mint Én...

S Én olyan vagyok, mint Te.

                                     €$@ß@

Te már bennem élsz...

Hiányzol...

Minden a pillanatban Rád gondolok....

Te vársz, s vágysz Rám, mint ahogy Én is Rád...

Este álmom hozzád repített...

Édes karjaid közé befészkeltem magam.

Reggel mosolyogva ébredtem, s nagyot dobbant a szívem.
Mindenre emlékszem, mintha nem is álom lett volna.

Egy gyönyörű vágy, mely számtalanszor megtörtént velünk.

Olyan volt akár a valóság.
Egy boldogabb nap...
Egy reményteljesebb...
Mielőtt felkeltem, még egyszer becsuktam a szemem...
Valamit éreztem.

Mintha, Te is ebben a pillanatban ébredeznél.

S azt suttogtad...

Szeretlek.

Tudtam, ez az éjszaka, vagy akár ez az elmúlt néhány másodperc feltöltött...
A napom szebb lesz, mint amit el tudnék képzelni.
Ha mardos is a hiányod.

Ha most nem is vagy a nap minden percében velem.

Ha önfeledten nem is csókolhatsz...

S Én sem csókolhatlak minden pillanatban...

De tudom, szeretsz...
S ez több, amit ebben a percben adhat nekem bárki.

Lelkünk össze van kötve...

Egy apró kis híddal.
Egy apró kis átjáróval...

Érzem, hogy velem vagy...

Neked nem kell kulcs a lelkemhez.

Te már bennem élsz.

                     €$@ß@

Az Igazi varázs...

Milyen érdekes az élet...
Vágyom valamire, valakire, álmodozom Róla...

Számtalanszor elképzeltem, hogy már az Enyém, csakis az Enyém...

S mikor egy karnyújtásnyira van Tőlem...
Vagy akár már az Enyém is lehetne...

Akkor nem hiszek a szememnek...

Nem hiszem el, hogy mindaz valós, mindaz maga a valóság...

Mert Kettőnk számára, akkor kezsődik el az Igazi varázs...

Szeretlek...
 
 

                                      €$@ß@

Amit más nem adhat meg...

Kedvesem...

Úgy várom azt a napot...
Mikor majd érzed, hogy hiányzik az az apróság az életedből...

Amit más nem adhat meg.

Mikor rádöbbensz, hogy el kell mondanod.
Mikor majd kopogtatsz...

Én pedig könnyes szemmel beengedlek.

                  €$@ß@

Ne nézz vissza...

Kedvesem...

Amikor majd két út nyílik meg előtted...
S Te nem tudod, melyiket válaszd...

Soha ne találomra dönts.

Ülj le és várj.
Lélegezz mélyeket, olyan önbizalommal, mint az első nap...
Amikor világra jöttél.

Ne hagyd, hogy bármi eltérítsen, vagy elvonja a figyelmed...

Várj és csak várj.
Ülj mozdulatlanul, csendben és hallgasd a szíved.
Amikor aztán megszólal...

Kelj fel, indulj el és ne nézz vissza...

                                    €$@ß@

Veled ébred a fény...

Kérj bármit, Érted megteszem, feladtam tálcán nyújtom Életem...
Szemedben látom végzetem.

Hozzád vezet minden híd, kérlek, sorsom át ne írd...
Nélküled bolyongok csupán.

Magányba fojtott hosszú éjszakák, átvészelt nappalok után...
Mint az újszülött, ha sír, úgy ölelj át hajnalig.

Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Kérj bármit, Érted megteszem, itt állok erkélyednél, jöjj Velem...
Sorsom Júliája légy.

Minden perc méregként emészt, glóriád nélkül nincs esély...
Nélküled véletlen csupán, hogy ébred újabb hang a zongorán.

Úgy vágyom Rád, mint napra éj, Ámor íjja tör felém...
Kérlek, érezd, amit Én.

Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Rólad suttog a szél, eltitkolva mennyit ér, apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Eltűnni látszik minden fény, bár lenne új esély a holnapért...
Érezned kell, mit látni félsz.

Mért súgjam százszor, hogy megértsd, egy angyaljel...
Mért nem elég..?

Kérj bármit, Érted megteszem, de ahhoz merned kell...
Hogy úgy legyen.

Ahogyan álmok tengerén a vihar-madár partot ér...
Lelked titkos szigetén.

Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Rólad suttog a szél, álomszép, de mennyit ér apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Tiltott csók, tiltott fény álomszép, de mennyit ér apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Rólad suttog a szél, álomszép, de mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Veled ébred a fény, álomszép, de mennyit ér Apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Érezzük, amit a másikunk érez...

Az igaz, tiszta szerelemből fakadó szeretetben, titkok nem léteznek…

S nem csak azért, mert  nem mondjuk ki őket…
Hanem azért, mert valódi a köztünk lévő szeretet.

Akkor is tudunk Egymásról mindent, ha sohasem mondjuk ki.

Egymás lelkében járunk, érezzük, amit a másikunk érez...
S tudjátok Egymásról nemcsak azt, amit valaha tettünk…

Hanem azt is, amit csak ezután fogunk elkövetni.
 

                                     €$@ß@

Miért nem hagyják élvezni a vágyott „Leget”..?

Tegnap, megint csalódtam egy kicsit…

Nem, nem a Kedvesemben…
Benne még nem csalódtam…

Lassan, de megértettem, Ő ilyen…

Kicsit félénk, kicsit bizonytalan, mindent jól meg rágó…
Olyan Zitás…

De így szeretem.

S Ő tudja ezt, hangoztatja is, hogy így szeretem.

Valaki másban…

Hozzá, nagyon közel álló emberben…
Azt mondják, születésünk pillanatában egyformák vagyunk mindannyian.
De az egyformaság csak addig tart, míg nincsen semmink…

Miért nem tudunk még is valamiben egyformák maradni..?

Süketel mindenki a tisztességről, a becsületről…

Nekem is…

Vagy vannak dolgok, amik tisztességtelenül is tisztességesek..?
Becstelenül is becsületesek..?
Miért gondoljuk valamiről, hogy az „Enyém”..?

Holott, tudja az a valaki, hogy nem az Övé…

Inkább tartotta volna magában..!
Akkor elkerülhető lett volna, hogy ilyennel is kelljen foglalkoznom…

Születésünk pillanatától elkezdünk gyarapodni...
Illemben, tudásban, gazdagságban, külcsínben…

S rögtön kezdünk különbözni…
Egyiknek több jut belőle, másiknak kevesebb…
Mintha csak egy külső erő akarta volna megzavarni a békességet…

A kezdetit…

Olyan rafinált módon, hogy nem kímél senkit.
Mindenkinél van szebb, és kevésbé szebb…
A jónál is van jobb…

A becsületesnél is becsületesebb.

Van gazdag, s kevésbé gazdagabb…
Irigy, és irigyelt is az ember egyszerre.

Miért nincs békesség..?

Mint egy szúnyog, ami folyton ott duruzsol a fülünkben…
Megkeseríti az életet…
Neki miért, neki miért nem..?

Az irigység, mint egy burjánzó gaz, behálóz mindent…

Titkoljuk, vagy bevalljuk, a többre vágyás megkeseríti az életét…
Miért nincs olyan kincs, amennyi nem elég..?
Miért nem érzi, nem élvezi…

Miért nem hagyják élvezni a vágyott „Leget”..?

Azt érezni, átérezni kell, hogy nincs a másiknál szerencsésebb.
Csak nagyon ritkán, talán csak olyankor…
S miért csak akkor..?

Ha magával ragadja a mindent behálózó szerelem.

Akkor megszűnik az összes irigység, minden elégedetlenség…
Gazdag lesz a szegény…
Becsületes a becstelen…
Méltán lesz méltó az irigylésre akkor is, ha Kincse csak egy van…

A szerelme.

Aki szeret, és szeretve van, csak az érzi magabiztosan…

Ennek a földnek a kerekén, Nála nincsen gazdagabb.

                                                €$@ß@

Halhatatlanul...

Megérkeztünk, s csak állunk, Te meg Én, a béke szigetén...
Kezedbe kezem simul.

Alattunk a föld oda indul, hol szárnyaként ölel az ég...
Elringat Minket a messzeség.

Határtalan békesség ölel, Te meg Én, a Nap ugyanaz a fény...
Mely szívünkben úszik.

Lelked lelkemmé válva, szüntelen belekúszik a remény ékeként...
A szeretet véreként dobog.

Halhatatlanul.

                                              €$@ß@

A holnapunk álmai...

Kedvesem...

Higgy a szívedben és saját jóságodban...

Én is hiszek benne, s főleg Benned...

Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.

De ami a legfontosabb, higgy Önmagadban...

Mert odabenn, a lelkedben rejtőzik...
A csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.

A holnapunk álmai...

                               €$@ß@

Aki az álmot jelenti Nekem...

Bizonytalanságban élni...
Annyit jelent...

Várni, hogy túlélem-e a túlélhetetlent.

A halál küszöbén állni...

Nem más, mint várni, hogy legyőzhetem-e a legyőzhetetlent.

Kétségek közt érezhetem magam...
Egy családi viszály, vagy egy baráti veszekedés miatt is.
Gyötrelmet okozhat még, egy ki nem derült vizsgaeredmény...

Ahogy, életem minden lépését kísérheti balszerencse.

De mindközül, a legnagyobb kétségbeesést...

A szerelmi vívódás okozza.

Várni, hogy döntés szülessen...
Úgy, hogy ne Nekem kelljen döntenem...

De az Én akaratom is érvényesüljön...

Várni, hogy életem további perceiben...

Elkerüljön a csalódottság, s bennem, se csalódjanak.

Várni azt, hogy valóra váltsa a valóra válthatatlannak hit álmom az...

Aki az álmot jelenti Nekem.

S, hogy miért és mire is várok ennyit az önpusztító bizonytalanságban..?

A Boldogságra.

                             €$@ß@

" V V V " Vágyaim Valósággá Válnak...

Valahol azt olvastam…

Túl szépek az álmaink ahhoz, hogy elrontsuk a valósággal..!

Elrontani..?
De mit..?
Nem elég valóságosan szép, hogy élünk..?

Reggelente úgy ébredünk, hogy egy gyönyörű nap elé nézünk…

Én mindig így ébredek.
Csak rajtunk múlik, hogy azzá váljon…
Vagy hagyjuk, hogy mások elrontsák.
Akár hogy is nézem…

Eddig még, egy kivételével, minden álmom valósággá vált…

Mert mik is az álmaink, talán nem a vágyaink..?
S ha az ember elég kitartó…

Akkor a vágyai valósággá válnak.

S Én úgy érzem, azaz egy, beteljesületlen álmom is hamarosan valósággá válik…

Minden álmomban jelen vagy…

Mindennél jobban szeretnék reggel úgy felébredni…
A kedvesem a szerelmem s nem nagyképűség azt leírnom…

Az Életem Értelme, reggelente ott ébredezik mellettem.

A legszebb álmom válna valóra, ha ez beteljesülne.
Sokan azt állítják nincsenek álmaik…
Nekem mindig vannak…

S igen is valóságosak…

Volt, hogy álmomban, azt álmodtam, hogy felébredtem…

S Te jöttél Felém…

Olyannyira valóságos álom volt…
Abban a pillanatban, még Én is elhittem…
Álmomban még a könnyeim is kijöttek a boldogságtól…

Mert igen is mernünk kell sokat álmodni…
Mernünk kell vágyaink skáláját kiszélesíteni…

Mert ha mind nem is teljesül…
Az még mindig sokkal több annál…
Mint akinek egyáltalán nincsenek álmai és vágyai…

Vagy fél sokat és nagyot álmodni.

                                              €$@ß@

Nagyon igaz ez a mondás...

Aki meg akar tenni valamit...

Talál rá módot.

Aki nem...

Az talál rá kifogást.

                                         €$@ß@

Aranyosak vagytok...

Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk majd…
Azaz ember is okozhat csalódást…

Akitől nem is vártuk volna.

Összetörik majd a szíved, talán többször is.
Napról-napra nehezebb lesz.
Te is összetöröd majd másokét…
Szóval, emlékezz majd rá…

Neked, milyen érzés volt..?

Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen…
Sőt, előfordulhat, hogy lesz köztük olyan…
Akibe szerelmes leszel.

S az Új szerelmed vádolod majd, a Régi hibái miatt.

Sírsz majd, mert az idő túl gyorsan telik…
Elveszíthetsz majd valakit, aki közel állt hozzád.

Épp ezért készíts nagyon sok fényképet…

Nevess rengeteget és szeress úgy…
Mintha sosem bántottak volna.

Mert minden egyes perc, amit szomorúan töltesz…
Az lehetne hatvan másodperc boldogság is…

Ami, sosem tér majd vissza..!

                                     €$@ß@

Valami mást, valami szokatlant...

A csalódottság, olyannyira életed részévé vált...
Már szinte azt hitted, örökké tart.

Aztán egy augusztusi napon, egyszer csak éreztél valamit...

Valakiben, valami mást...
Valami szokatlant...

S abban a pillanatban rájöttél...

Vele...

Igen vele, pontosabban Velem...

Végre megint...

S  az óta is boldog vagy.

                                 €$@ß@

Tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket...

Kedvesem...

Idővel, talán a párod is megérti, mi a különbség a között...

Tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket...

S talán megtanulja...

A szerelem nem azt jelenti, hogy esténként lefekszel valakivel...

S, hogyha nincs valaki melletted...
Az még nem jelenti azt, hogy egyedül vagy.

                                             €$@ß@

Ami Minket összeköt, az sokkal több, mint szerelem…

Tisztában vagyok vele, ha az ember szeret Valakit…
S azt a Valakit, tiszta szívéből szereti…

Mint ahogy Én szeretlek azóta is Téged…

Nem tehettem volna meg azt, amit egy évvel ezelőtt elkövettem…

Már nem keresem a magyarázatot miért tettem…

Csak azt tudtam, minden egyes nap…
Amikor összeszedve a gondolataimat, leírtam…
Vagy inkább kiírtam magamból…
Azonnal tudtam, mennyire megbántalak vele…
S nem azért, mert másnap láttam a fájdalmat az arcodon és a szemeidben…
Hanem, mert Önmagamon éreztem a bántalmat…

Nekem ugyanúgy fájt, talán jobban, mint Neked.

S azt is tudtam, nem kellett, nem szabadott volna megtennem…
Nem csak Neked, Nekem is sajgott, azonnal, mindenem...

Volt, hogy sírtam, míg írtam, mert annyira szép volt, ami Velünk történt…

Egy Igazi Tündérmese…

Ami egy Királynőről, Zitáról és egy Királyfiról, Csabáról szólt…

S nem csak szólt, hanem most is szól…

Mint ahogy mindig is szólt…

De ennek, csak Kettőnk meséjének szabadott volna maradnia.

Igaz, Te megbocsájtottál…

S többször kihangsúlyoztad, nem tudnál haragudni Rám.

Igen Kedvesem..!

Az ember olyannal tesz ilyen nemes gesztust…
Akit nem akar elveszíteni.
Aki minden erénye és hibája ellenére, megérdemel még egy esélyt…

Mert ami Minket összeköt, az sokkal több, mint szerelem…

Te tudod, miről beszélek…
De ennek ellenére, vagy éppen ezért…

Én soha nem bocsájtom meg Magamnak.

S ígérem, míg élek azon leszek, hogy méltó legyek a bocsánatodra.
S a Kisfiad bocsánatára…

Mert Ő a Te véred…

S Magában hordozza a lelked egy gyönyörű darabját…

Szeretlek...

A Te hűséges Csabád...