Igen...

A világ számára csak egy személy vagy...

De számomra, Te vagy a világ!

                               €$@ß@

Egymásba kapaszkodunk...

Az ember örökösen kapaszkodik...

Mindenbe, ami elérhető számára.

Sokszor az elérhetetlenbe is...

Ez utóbbiba még kíméletlenebbül.

Önmaga számára épít fel kínzókamrát.
Ha mindig minden jó, egy idő után a megszokottságtól elfásulunk.

Kell hozzá a változatosság hiánya szülte "rossz" is...

S ezt ösztönösen keressük.
A mérleg nem billenhet sose csak egy irányba.

Kell az ellentét.

A helytelenül feltett kérdés helyes válasza, további elszánt kérdéseket szül.

S ha minden szürke és ködös is, valahol belül ott csillog azért a fény...

Az a kis valami, ami tovább lendíthet.

Egy kapaszkodó…

                                      €$@ß@

Hidd azt, hogy csak a fantáziám szülötte...

Nézem a szemeid, s elfelejtem, hogy talán szerettél már mást is szerelemmel...
Nézem, a tűz Benned, hogy ragyog, s benne fénylenek távoli csillagok.

Felém nyújtod két kezed, érinted ajkam, most bátran mered…
Lágyan simogatlak, s Te ölelsz már, érezem a hajad illatát.

Elfelejtem, hogy nem vagy még szabad, erős kötelek fogva tartanak...
Engeded magad, érezed, hogy húz a mélybe, két szembogaram örvénye.

Most nem létezik más törvény és ígéret, kívánsz Engem, s Én kívánlak Téged…
Csókolni merünk, hevesen, bátran, hiszen ez, mire hónapok óta vágytunk.

Remegünk vágyaink súlya alatt, csillapítjuk, kínzó szomjunkat..
Mint Éva, az édeni almába harapva, pirulsz el, meztelen tested takarva.

Egymással szemben, ruha nélkül állunk, mi sem tudjuk, milyen jelre várunk…
Megértjük egymást, megtörik a varázs, egymás forró teste szép, eleven parázs.

Az ágyra zuhanunk, izzik a vérünk, izzad a bőrünk, gyorsul szívverésünk…
Hevesen lüktet bennünk az élet, körülöttünk immár a világ semmivé lett.

Hosszú percek múltán tisztul a kép lassan, egymás mellett fekszünk, pihegve, kábultan…
Arcodon mosoly, tudjuk, ami történt, több mint vágy, a lelkünknek is komoly.

                                           €$@ß@

Titkaink... Egyben újratöltve...

S már megint mámor, ittas álom jöjj hozzám és légy Enyém...
Hogy karjaid közt vesszek Én.
S ha el kell vesznem...

Vad vágyak által, emelt fővel teszem Én.

Álom, édes álom..?
Karjaidban fekszem Én...
Míg sötét az éj, titkunk őrzi rég...

Minden árny, mely tanúja volt, szerelmi bájunk rejtekén.

Ruhánk lassan bontogatja, buja vágyunk...
Egy érintés, majd csókot csók követ, nincs megállás...
S nincs olyan, hogy most már elég...

Mert fogja kezünk, s vezet minket az élvezet.

S hideg kezem érintésétől, tested borzongva megremeg…
Élve is új életre kél...
De csitt, csak csitt!
Jön még érintésre érintés…
Jéghideg kéz…

S újra érintelek, ismét, s ismét.

S csókodra csókom a felelet, vágyaktól izzó gondolat...
De Te érzed, már rég elvesztél...
Nincs, de nem egy...
S csókra csók a válasz, a felelet...

S perzsel a leheletem, ahogy hozzád ér.

S mégis, mégis és ismét újra...
Akarod, nem akarod...
Mégis kell, hogy szeresselek, s hogy Te odabújj...

Minél közelebb.

S bár, már egyek vagyunk rég...
De még sincs szó, s fogalom, mely oly jelentéssel bírna...

S azt sugallná, hogy most már elég.

S mert Te is tudod, Én is tudom már rég...
Hogy egymás nélkül ez az Élet, már többé...

Többet, semmit sem ér...

                               €$@ß@

365 nap elteltével...

Ma csak a csókom kellett az érintésem, a szavak most nem hoztak lázba...
Elnapoltuk a költészetet, éreztem a tested mennyire árva.

Rád csókoltam, mit elmondanék, bőrödbe égettem a szavakat...
Tudtad, hogy még ma megírom, ha lángra gyújt újra a gondolat.

Fellobbantam Benned, mint szószegett napok után a csavargó ihlet...
Ereidben lüktetve zakatoltam, eleméssztve, akár perceket az élet.

Úgy öleltelek, hogy költeménnyé vált a vágyódó, lázas mozdulat...
S Te úgy Szerettél, mint még sosem, s Én sorommal megáldottalak.

                                               

                                                         €$@ß@

Titkaink...VIII.

 

S mert Te is tudod, Én is tudom már rég...

Hogy egymás nélkül ez az ÉLET, már többé...

Többet semmit sem ér...

                                     €$@ß@

A mai nap, különleges nap...

Pont egy évvel ezelőtt öltött testet és vált kézzel foghatóvá ez a szerelem...

Ami az óta is töretlen hévvel és lelkesedéssel tombol bennem.

Csak megnyugtatásként közlöm... 

Az idők végezetéig...

                           €$@ß@

Álmodlak...

Hajnal...

Könnybe lábad a monitor.
A szék támlája megsajdul a hátamon.
Az egér elgémberedett az ujjaim között.
A padló zsibbad a lábam alatt.
A poharam üresen ásít.

Álmos Ő is.

A kongó csönd ráripakodik az éj halk neszeire.
A cybertér összezsugorodott, érdektelenné vált...
Nem köt le a milliárdnyi információ.
Kiszabadultam a háló fogságából.

Elengedett.

Tagjaim úgy döntöttek...
Megmozgatnak.
Enyhe eső utáni nyári éj.
Egy kíváncsi esőcsepp, egy fűszál csúcsán ringatózva bámul Rám.
A csillagok, egy repülőgép jelzőfényeinek útját igazgatják.
Kár, hogy nem ismerem ki magam az égi tárlatban.

Vajon melyik a Rák?

S melyik a Vízöntő?

Messze vannak egymástól?
Messze!

Sajnos nagyon messze!

Egy denevér szárnya szétmetszi a levegőt.
Belemerengek a homályba.
Fülem távoli, felismerhetetlen eredetű zajoknak susog.
Ajkaimmal megnedvesítem nyelvem hegyét.
Újabb fuvallat.
Felkapja gondolataimat.
Röppennek.

Valahonnan ismerem ezt az érzést.

Le kellene feküdni.
Álmodni.

Téged.

Bemegyek.
Leültemkor a szék morcosan felnyikkan.
Semmi értelme, okosabb, ha ágyba bújok.
Kapcsolat bontása.
Kilépés.

Csaba kikapcs.

Halódó zümmögés...
Monitor elszürkül.
A ledszentjánosbogárfények kihunynak.

Az ágynemű hidege felszítja a lázt a testemben.

A kispárna fejem alá gyűri magát.
A paplan maga alá bújtat.
Lehunyom szemem.
Aztán kinyitom.

Végül is oly mindegy.

Aztán mégis újra lehunyom.
Aludni volna jó.
Lassan vánszorognak a percek.
Imbolyogva.

Megint egy átkozott végtelen éjszaka.

Megint csigalassúságú órákat kell várnom, hogy láthassam...
Amint betűid szavakká, szavaid mondatokká...
Mondataid érzésekké alakulnak a képernyőn.
Megint lajhártempójú órákat kell végigkínlódnom...

Míg végre meghallhatom a hangod a telefonban.

Várok.

Rád.

Várok.

Mert Te vagy életem értelme.

Várok.

Mert egész életemben Rád vártam.

Álmodlak.

                                          €$@ß@

Várj Reám...

Volt bánat, volt élet, valami felfénylett...

Volt hited, volt remény, simogató költemény.

Megtorpantál néha, kétségbe esve körbe néztél útmutatást keresve.
Egyedül voltál akkor is ha Melletted álltak...
Talán nem is kerestek, csak azért nem találtak.

Most is rejtőzöl, csak Én látlak igazán.

Hallom, ahogy suttogod...

Várj Reám...

Még egy érintés kell, még egy csók, egy ölelés...
Életed múlik el egy tomboló érzés küszöbén.
Tudod...
Egy pillanat az egész.

Tudod...
Nincs könnyű és nehéz.

Tudod...
Ami lángra kap elég.

Tudod...
Halál jár az életért.

De csak tűzben élni érdemes, csak izzani egyre...
Nem várni semmi szánalmas ostoba kegyre.
Csak büszkén felemelt fejjel...
Nem kell hírnév pénz vagy rendjel.
Mit ér hogy ember vagy?
Mit ér hogy élsz?

Ha nem adtál mindent oda, ha még most is félsz.

Bátran légy áldozat, Önmagadé talán...

Hiszen aki keres változásra talál.

Bátran nézz Magadba égj semmivé ha kell...

Az új élethez új fájdalom vezet el.

                                €$@ß@

Legyen időd szeretni...

Néha megijedek attól... Bármikor elveszíthetlek...
S nem elég, ha csak ezerszer mondom... Szeretlek.

Bármikor történhet Veled, vagy Velem valami...
Nincs annál jobb, mint hangod egész nap hallani.

Ne legyen nehéz, mindig őszintének lenni...
Mert nagyon könnyű, egy szóval megbántottá lenni.

Igen... Mindig meg kell mondani, ha valami fáj...
Mert mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Túl rövid az élet, hogy semmiségen veszekedjünk...
Igen is hinni kell abban, hogy jobb sorsot reméljünk.

Mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk...
S nem szabad sajnálni az időt arra, hogy szeressünk.

                               €$@ß@

Egyetlen... Mint Te...

Tudod Királynőm…

Lassan egy éve, majd minden nap, írok Neked.

Ez számomra olyanná vált...
Mintha egy virágos réten, virágokat szednék csokorba.
Azután, mikor a késő éjszakában elkészülök vele...
Meglátok egy közte megbúvó virágot, s arra gondolok…
Lám, eddig ezt észre sem vettem.

Pedig tudom, Érted, csak is Érted alkotom az egész csokrot.

S mi közben újra meg újra átolvasom...
Azt veszem észre, hogy a többi csak a zöld, csak kísérő.
Ahhoz az egyetlenhez.

Mert minden nap van egy egyetlen…

                                                                               €$@ß@

Maradj még...

Ma fáj, hogy messze vagy, lehajtanám öledbe fejem...
Kérném, hogy maradj még, míg elcsitul bennem az érzelem.

Megfognám kezed, tenyeremben tartanám ujjaid...
S megsúgnám, csak Neked, hogy Bennem miféle vágy lakik.

Megcsókolnám a szád, szerelmet adni, látod szép dolog…
Nincs Bennem semmi vád, sajnos még Te ott vagy, míg Én itt vagyok.
    

                                                €$@ß@

Titkaink... VII.

S bár, már egyek vagyunk rég...

De még sincs szó, s fogalom, mely oly jelentéssel bírna...

S azt sugallná, hogy most már elég...

                                    €$@ß@

Véreddé váltam...

Ölelj még... Ne is ölelj...

Fogadj magadba, mint aki Részeddé vált az idők kezdete óta...
Mintha Kettőnkben, egyazon gyönyörű szív dobogna.

Magadból adj ennem, kiszáradt torkomra Te légy az éltető nedű...
Édes gyümölcs légy Nekem, hisz a világ oly hitvány-keserű.

Belőled kiáltok, véreddé váltam, hogy áradjak Benned izzón, mint a láva...
S szívünk majd egyszerre szakad meg, hogy ne kelljen élnünk Egymás nélkül...

Hiába.

                                         €$@ß@

Szívdobbanás...

Ívet hajlítasz körém, hulló csillagok fényéből...

Gömbbé simítod, fáradt nappalom...

Szerelemmé sóhajtod, romok közé hajított virágtalan álmom.

                                               €$@ß@

Tavasz a lelkünkben...

Sokan elmondták már, megénekelték, leírták...
Mások, csak gondolni merték, milyen is az igaz szerelem.

Volt már Nekünk tündöklő mennyország, majd maga a pokol...

Odaadás és mindent elvevés...
Volt hiány, és beteljesülés...
Vált sivataggá és oázissá...
Háborúvá és békévé...
Majd lett sírás és ismét nevetés...
Nekünk áldás, nekik átok.
De tudod, Én most arra gondoltam...

A Mi szerelmünk olyan, mint a tavasz...

S most nem arra, hogy a tavasz a szerelem évszaka...
Hanem, az igazi szerelem olyan, mint a legszebb tavasz.
S ez a tavasz évszaktól független, télben is napsütés.

Mert a Mi tavaszunk belül van, a lelkünkben.

                                   €$@ß@

Szorít s ölel a vágy...

Szeretsz...

Mégis könny hull szemeidből, mikor suttogva mondod.

S ezek az édes gyönyörű dombok…

Ismét  földrengést  játszanak az ujjaim alatt.

Szeretlek...

Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át, megérezheted, ha akarod...
Amint meghatódtam, hogy sírok belül.

Friss lombkoronák zúgása csapta meg egyszerre a fülünk...

S hogy mit daccal és gőggel zártunk ki...
Most újra betör hozzánk, s a nyakunkba ugrik...

S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.

                                                 €$@ß@

Titkaink... VI.

S mégis, mégis és ismét újra...

Akarod, nem akarod...

Mégis kell, hogy szeresselek, s hogy Te odabújj...

Minél közelebb...

                                      €$@ß@

Ha jönni látlak...

Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden, tűz fut végig testemen.

A hangod zenéje csaknem alélttá tesz, éget és borzongat...
Mintha jégdarabbal érintenének.

Remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng a füleimben...

Könnyek gyűlnek szemeimben, de mégis nevetni szeretnék örömömben.
S ha beszélek hozzád, akkor Te kíváncsian figyelsz...

Ha szemeidbe nézek, szerelem sugárzik belőle...

Mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom...

Mikor Velem vagy, azaz élet, és mikor menned kell, az gyötrelem.

                                         €$@ß@

Édes kín...

Forró tenyeremmel, szemérmetlenül simítottam…

Reszkető testedre ingerületeket.

Miközben nyelvemmel, köldöködnél körözve…

Édes kínba feszítettem, elhaló leheleted.

Hogy idomíthassam magam alá…

Zabolázatlan ágyékod gyönyörét...

                                          €$@ß@

Én megtaláltam a kincsem...

Tudod Királynőm…

Ma hajnalban, hangos madárcsicsergésre ébredtem…
S az jutott eszembe…
Bizony igaz, a gondolat, teremtő erővel bír.

Tud boldogtalanságot, és boldogságot is adni.

Ő alakítja kényére-kedvére az életünk.
Tudja a fájdalmat elfeledtetni, s örökre életben tartani.

Hát, vigyázz a gondolataidra…

Ne engedd őket sötét sikátorokba.

Vigyázz rájuk, hogy a boldogság oldalán maradjanak…

Ott eresszenek mély gyökeret.
Lehet, hogy látod rajtam…

Boldog vagyok.

S azt hiszem, jól látod.

Azért vagyok boldog, mert Én megtaláltam a kincsem.

S ez a nem várt öröm, bearanyozza az életem.
Olyan ritka pillanat ez az életben…
Pedig születéstől kerestem az igazi kincset…

Kerestem az igaz barátot, az igaz szerelmet.

Oly rég óta kerestem, hogy az óta már megtanulhattam volna…
Nem vagyok kincsvadász…

Csak nagyon ügyetlen kincskereső.

Mondják, aki keres, az talál.
De sokan soha nem azt, amire vágynak…

Igazgyöngy nagyon keveseknek adatik.

S aki talál, annak is csak nehézségek árán sikerül.
Én sokáig kerestem…
Hát hogyne lennék boldog…

Mikor Benned, nem várt kinccsel találkoztam.

                                        €$@ß@

Titkaink... V.

S csókodra csókom a felelet, vágyaktól izzó gondolat...

De Te érzed, már rég elvesztél...

Nincs, de nem egy... S csókra csók a válasz, a felelet...

S perzsel a leheletem, ahogy hozzád ér...

                                          €$@ß@

Végtelen szerelem...

Szeretnék  mindig csak Rólad írni...

Álmot, mesét, igaz történetet, s mindent rímbe szedni.

Szeretném a világba kiordítani... Szeret, szeret, szeret!

S azt is, hogy Én is szeretem, jobban mint életem.

S ez a szerelem végtelen, mert kettőnké Kedvesem... 

                                               €$@ß@

Szeretem, szeretem...

Szeretném elmondani, hogy a szemed gyönyörű s ajkad édes...

Minden, mit mondasz és teszel szivárvánnyal ékes.

S csak, hogy láthatlak a Mennyország Nekem...

Szeretném elmondani Neked és Nektek...

Ez egy végtelen, nem múló szerelem...

S Én szeretem, szeretem, Őrülten szeretem!

                                       €$@ß@

Probléma vagy lehetőség..?

Sokaknak a lehetőség is probléma...

De vagyunk néhányan, akiknek a probléma is lehetőség.

                                                 €$@ß@

Néha...

Néha elő fordul, bár égnek a lelkemben gyönyörű szavak...
Még sem tudom papírra vetni őket...

Itt bent még szikráznak, tűzzel égnek, s mire napvilágra érnek...
Csak tüzes üszök, meg hamu lesz csupán...

Ilyenkor értetlenül állok, s elámulok a nagy színes csodán...
Ami ott belül, büszke lánggal ég...

Ilyenkor volna szó, megértenéd, minden lassú, néma lángra gyúl...
Ég... Ég... Szó nélkül.oltatlanul...

                                            €$@ß@

Keresünk...

Keresünk...

Egy életen át.
Ki kalandot, társat, szerelmet, érzéki vágyakat..

Az Igazit... 

Egy bizalmast, intellektuális partnert...

Van, aki Önmagát...

Biztonságot, családot egy meleg otthont...
Izgalmas utazást, s van, ki elfogadást...

Van aki csupán egy ölelést.

Nem keresünk-e valójában akkor is, amikor félrelépünk..?

Nem azt keressük-e, amit nem találunk abban a kapcsolatban...
Amiben épp benne vagyunk..?

Lehet, hogy csak egyetlen részlet hiányzik, valami nagyon kevés...
Ami azonban bőven elég...

Ha úgy érezzük, hogy épp ettől nem vagyunk boldogok.

Az más kérdés, hogy akarunk-e kompromisszumot kötni...

S végleg lemondani ezekről a dolgokról.

Sokszor van úgy...

Mert nem is olyan egyszerű két ember elvárásait, vágyait...
Idöben és térben tökéletesen összehangolni...

Bár jól érezzük magunkat, s talán szeretjük is egymást...

De valami akkor is hiányzik.

Vagy azért keresünk, mert bár egyszer kimondtuk az igent...
S ha őszinték vagyunk magunkhoz...
Nem annak az embernek és nem azokra dolgokra bólintottunk...
Amiket igazi vágyaink diktáltak.

Így, noha talán észre sem vesszük...

Csak keresünk tovább...

                                   €$@ß@

Szerelem... Szeretet...

Szerelem... Szeretet...

Szépség, gyönyörűség, finomság, lágy, simogató hullámrezgés.

Nehezen meghatározható fogalom.
A magyar nyelv, óriási szókészlettel rendelkezik...
Mégis nehéz kifejezni ezt az érzést.

Viszont átérezni, csodálatos élmény!

Szeretetben élni, egymást szeretni...
Egymás iránt tisztelettel és jóindulattal lenni...
Olyan nehéz dolog ez?

Szerintem, egyáltalán Nem.

Csak lassan az emberek elfelejtenek szeretni...
S önfeledten megélni a szerelmet.
Szeretni ugyanannyi energia, mint gyűlölködni.

Csak míg a szerelem felemel és boldoggá tesz...

Addig a másik lehúz, boldogtalanná tesz és megbetegít.

Hogy melyiket válasszuk, csak Rajtunk áll.

Szerinted..?

                               ♥ €$@ß@ ♥

A csókod oly édes...

Most pihen minden részem, csak a képzeletem tárja elém a mai délutánt...
Kicsit előbb értem,  hangosan dobogott a szívem, amíg izgatottan vártam Rád.

Késve, de megjöttél, s az a láng, ami él Bennünk, hevesen szökött a magasba...
Ahogy tekintetem Rád szegeztem, felajzott testeddel, szorosan vontál magadra.

Ne gondolja senki, hogy csak némán, szavak nélkül álltunk hosszú percekig...
Minek a szó, kedves, ha csókod oly édes, ha akkor látnak, mosolygott volna mindenki...

Lüktetett minden részed, érintésed még érzem, Önmagad voltál s ma nem is rohantál...
Átfont karokkal, feledett gondokkal, tervezgetve a jövőt, hát ilyen a mi édes szerelmünk.

                                            €$@ß@

Titkaink... IV.

S hideg kezem érintésétől, tested borzongva megremeg…

Élve is új életre kél. De csitt, csak csitt!

Jön még érintésre érintés… Jéghideg kéz…

S újra érintelek, ismét, s ismét...

                                              €$@ß@

Addig vagy fiatal... Meddig is..?

Az ember mindegy hány évet élt meg, a csodára szomjazik...

Elámul a csillagok örökkévalóságán...
A gondolatok és dolgok szépségén.

Nem fél a kockázattól.

Gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap...

Szabadon örül mindennek.

Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.

Addig vagy Fiatal...

Amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság a végtelenség hírnökeit.

Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz...

S hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

                                         €$@ß@

Ha döntened kell...

A halogatás egyszerűen ostobaság.

Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma?

Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma?
Azt hiszed, holnap elevenebb leszel?
Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma?
Holnap csak idősebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz.

Holnapra még több kifogást találsz.

Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz...
Még tétovább leszel.

Soha ne halogass.

Ki tudja?
A holnapot talán meg sem éred.

Ha döntened kell, akkor most azonnal kell döntened.

                                                   

Jusson időd mindenre...

Kedvesem...

Igyekezz úgy élni, hogy jusson időd...

Nevetni...
Mert ez a lelked legszebb zenéje.

Olvasni...
Mert ez a kötelességed alapköve.

Dolgozni...
Mert ez a sikeres életed ára.

Játszani...
Mert ez az örök fiatalságod titka.

Mosolyogni...
Mert ez az arcod legszebb ékszere.

Szeretni...
Mert gyógyítja a tested és a lelked.

S nem csak a Tied, de azét is, akit megajándékozol a szerelmeddel.

 

                                            €$@ß@