A szerető ember nem fél a jövőtől...

Amikor két ember találkozik...

Egy új helyzet, egy új világ jön létre...

Megjelenik valami új, ami eddig soha nem létezett.
S ezen a kapcsolaton keresztül, mindkét fél változik és alakul.
Kapcsolat nélkül Te egy Nő vagy...
De amint a kapcsolat létrejött...
Már nem az a Nő vagy.

Egy új valaki jött létre.

Mikor két ember találkozik...

Két világ találkozik.

Kezdetben csak a felszínek találkoznak...
De ha a kapcsolat elmélyül...
Akkor egyre szorosabb és egyre intenzívebb lesz.
A folyamatban a két központ érintkezik.
S ha összeforrnak...

Akkor az szerelem.

Ha valakivel lélekben szeretnél találkozni...

Akkor belátást kell adnod a másiknak a Te lényedbe.

Ehhez fel kell adnod a sáncokat...
Amelyek mögött most bujkálsz...

Ki kell nyitnod minden ablakot és ajtót a másik előtt.

Ne hidd, hogy az ismeretség az szeretet...
S ne hidd, hogy a szeretkezés az szerelem...
Ott csak a felületek érintik egymást.
Ha a központok nem találkoznak, hanem csak a két test...
Akkor az nem valódi találkozás...
Az közösülés, de nem egyesülés.
Csak úgy tudod beengedni a másikat a lelked mélyére...
Ha nem félsz tőle.

A szerető ember nem fél a jövőtől...

Nem fél a szerelem következményeitől...

Itt él.
A jelenben.

Ne félj a cselekedeteid következményeitől, az gyávaság.

Mi a veszíteni valód?

Semmi.

A testet elviszi a halál.
Mielőtt elvinné, miért nem adod át a szerelemnek?
Úgysem vihetsz magaddal semmit.
Miért nem osztod meg valakivel azt, amid van...

Csak ha odaadod, úgy tudod megőrizni.

Mi a félelmed oka?
Miért félsz annyira?

Még akkor is, ha mindent tudnak rólad...

Ha nyitott könyv vagy...

Mi ebben a félelmetes?
Mi bajod származhat abból?

Semmi...

                        €$@ß@

Vágyódás...

Mikor a vágy alakot ölt, s lángcsóvává válik...

Tűzködöt varázsol szívünkre, parázsló szemed.

A rabul ejtett bűvölettől felforrt vér, átjárja testem...
Melyből fénycsillagot formál, minden izzó lüktetés.
Tüzet gyújtottál bennem, tombolva lángol a szívem...

Gyere ölelj át lágyan, majd vadul, s önfeledten.

Simulj ajkaddal gyengéden ajkamra...
Érezzem vállad, ahogy vállamhoz ér.
S míg könnyeink lassan elerednek...
Szorítlak magamhoz, mint szívem féltve őrzött kincsét.

Izzó ragyogásunk lesz az örök szenvedély.

Csókolj olyan hévvel, mint a lágy természet...
Mikor megalkot szívünkben, egy álomszép napot.

Szeress, Őrült Vággyal, ahogy Én szeretlek Téged...

S az élet, ezer színnel ékesít, minden boldog pillanatot.
Álmodd velem azt, hogy leszáll most az éj...

S Szerelmünk jutalma lesz a legnagyobb babér!

                                    €$@ß@

Szerelmedért szerelmem...

Szerelmedért, eladnám a lelkem...

Érted, pokol szenvedését megjárnám... Tudom.
Milyen jó, hogy eladnom sem kellett...
Mert Szerelmed lángja, pokol tüzénél is nagyobb.

Szerelmedért, lennék szomjazó sivatag...

Forró homokban, járnék táncokat.
Milyen jó, hogy csókjaid oltják szomjam...
S nem kell a perzselő homokban, járnom a táncomat.

Szerelmedért meghalnék százszor...

Szó nélkül elviselném, lét s nemlét kínjait.
Milyen jó, hogy a kínom érzéki mámor...
S a határán szerelmed, százszor átrepít.

Szerelmedért, Szerelmem adtam cserébe...

S fogadtunk hűséget, egy boldog hajnalon.
Mennybe ment lelkem, nem a pokol tüzébe...
Bár sokan kívánták ezt nekem... Jól tudom.

                €$@ß@ 

Szerelmünk, ne múlik el soha...

Két kezedbe rejtem a boldog pillanatot.
Nyitott tenyeredre a szívem helyezem...
Hogy minden dobbanáskor, újra égjen Benned...

Ez az örökké tartó, Őrült Vágy s Szerelem.

Hosszú évek sora alatt sosem voltam boldog...
Mert a törékeny érzés, mindig szárnyra kélt.
S mit örömnek hittem, szenvedély tüzének...
Csak hamvadásra ítélt, lángparázsba vész.

Annyi minden volt, mit sohasem éreztem...

Csak képzeletben ábrándoztam, milyen is lehet.

Árnyas lombok alatt, egymást átölelni...

S kopott kis padokon, csókolózni veled.

Gondolatban láttam, hogy a szél a fák ágain lebeg...
S mi boldogan leszakítunk róla néhány falevelet.
Mert lehet durva kő, vagy szürkeszínű kavics...
Lehet elhullott madártoll, pár réti vadvirág...

Nekem oly kedves emlék, mint másnak az a kincs...

Melynek értékéből felépít egy gyémántpalotát.
Kezem a kezedben!
El ne engedd többé!

Benne éledt Szerelmünk, ne múlik el soha.

S bármerre is járunk, bármerre visz utunk...

Gyönyört hintsen ránk, virággal telt nyoma.

                           €$@ß@

Engedd hát közelebb a szíved...

Hidd el, mit a szívünk csak remélt...

Hidd el, s velem álmodni ne félj.
Mondd el, mondd mit érzel, s ha a szó majd elapad.
Úgyis minden rezdülésed, mint a szél simogat.

Engedd hát közelebb a szíved...

Elviszlek oda, ahol élni kell a csodát.
Hallgatni veled, ennyit kérek...

S még egy percet, míg átölelni vágysz!

Engedd hát közelebb a szíved...

Engedd, hogy halljunk minden szívdobbanást.

Ne csak néhány pillanatát élvezd...
Mert a holnap, nélkülünk rohan tovább.
Így jó, értünk kelt fel ma a nap...

Testünk még rab, de a lelkünk szabad.

Nem várt béke száll majd vállunkra... Tudom.
S hogy mire vágyom igazán...

Csakis a szíved akarom.

Engedd hát közelebb a szíved...
Éljük meg együtt a csodát...
Szeretni szívből, minden vágyam...

Tudom, minden percben, átölelni vágysz.

Engedd hát közelebb a szíved...

                €$@ß@

Mikor két szív összeér...

Nézd az alkony tűnő lángját, ahogy felizzik az égen...
S hódolattal fényesíti a nap tekintetét!
Nézd, hogy aranyszínű tűzruhája csillagoktól ékes...

Melyek lángcsóvaként lobbantják a vágyak őrült hevét!

Ölelj Te is!
Ölelj!

Olyan szerelemmel, mely bódítón éget, mikor két szív összeér...

S ne fogd vissza sohasem a benne fogant szenvedélyt.

Mert a mennyben járó vágy, mindennél többet ér.

Szeress!
Mert az elszálló évek, hamar búcsút intenek...
S túl gyorsan elillannak a könnytarkított napok.
Néha észre sem vesszük, s ezüstös hajunkban...

Elsodródott álmaink, könnycseppekként ragyog.

A féltve őrzött rózsák, még mindig illatoznak...
Bársony szirmain a Te mosolyod a fény.

Mert nekem mindig Te leszel, az egyetlenegy ékkő...

Mely karjaimban, mint gyémánt tündököl.

                            €$@ß@ 

Bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért...

A szerelem olyan, mint a kábítószer.

Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek.

Aztán másnap többet akarsz.
Még nem váltál függővé, de annyira jóleső az érzés...

Azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek.

Ha két percre eszedbe jut a szerelmed...
Hát három órára elfelejtheted.

De aztán szép lassan, teljesen függővé válsz.

Ekkor már három óráig gondolsz rá...
S csak két percre tudod elfelejteni.

Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad...

Mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját.
És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát...
Hogy megkapja, amire szüksége van,

Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.

                                                  €$@ß@

A szív, csak egyre vágyik...

Csenj tőlem lázas csókokat a forró ölelésbe...
Akkor az izzó láng is dacos tűzzé válik.

S míg féktelen erejével szikrákat szór ránk...
Égetve felperzsel mindent, ami bűnnek látszik.

A szív, csak egyre vágyik...
Szeretni-szeretni mindhalálig.

Szenvedélyünk parazsán felhevül szerelmünk...
Tomboló érzéssel vad dobbanást játszik.

S míg körbefonja testünket az éj csendje...
Mi egymás karjában halunk a következő feltámadásig.


                                                                                                   €$@ß@

Így ölelj...

Éreznem kell örökké az érintésed selymét...

Nem ölel így a Földön senki más.

Szívünk dobban, mélyében lobban egy ismerős pillantás.
Úgy vártam Rád, vezessen hozzám az ég!
Vágyad és vágyam...

Ölelésünkben hamvadni el...

Nélküled, többé soha nem ébredni fel.

Örökké ölelj!

Álmaink szárnyat bont bennünk...
Égig emel...

Csak a holnap jönne már el.

Csókolj még, kérlek.
Csókunk eléget!

Tüzében új életre kél, két test és egy lélek...

Repíts fel engem, búcsúznunk úgysem kell.

S már nem bánt, hogy süket a világ...

S nem érdekel, mit gondol rólunk.

Örökké így ölelj!

Ölelj...

€$@ß@

Életünk lett e szerelem...

Itt vagy.

Belesimultál napjaimba.

Ha arra gondolok, egyszer majd nem simogatsz...
Egyszer majd nem csókolsz...
Felsikít torkomból a kétségbeesés.
De vagy.

Szemed csillog, ha Rám nézel.

Huncut nevetésed, ott van szemed sarkában.
Még ki sem mondott mondatok.
Ölelkezve nevetünk, boldogan, önfeledten.

Itt érezlek most is.

Pedig messze vagy.
Szíved felett játszadozó kis medálhoz ér kezed...
Tested, vibráló boldogság érzete önti el.
Ó ha le tudnám írni az érzést...

Mely most könnycseppként koppan az asztalon!

De nem tudom.

Egész létünk átjárja ez a leírhatatlan vonzalom.

Lenéztem a cseppre.
Benne csillogott szivárványszínben a boldogság.
Igen!

A boldogság is könnyet csalhat a szembe.

Hosszú évek siralma, sivársága után...
Az ész nem akarja elhinni...
Naponta ezerszer hallott suttogásunk...

Örökké szeretlek.

Te vagy az életem.
Nélküled nem éltem.
Nélküled nem élhetek.

Érzem, nem hagysz el, s nem hagylak el sosem.

Ó Istenem!
Mondd meg őszintén!
Biztos, megérdemeltem...
Hogy sok-sok év után, ennyire szeressenek?

Bűnös vagyok...?

Mert szeretem minden idegszálammal...
Azt, akit nem szabadna.

Akibe beleremegek, ha hozzám ér...
S aki beleremeg, ha hozzá érek.

Többször is elküldtél, hogy megnyugodjon a lelkiismeret.

Mindketten belehalunk a vágyba...
Egymással átélt ezer csodába.

Hányszor megfogadtuk...
Többet nem teszem...
Megyek, de csak ha ő küld el.

De úgy sem teszem... Nem tehetem...

Itt vagy.
Igen itt érezlek.
Most is csilingel fülemben a nevetés...
Most is érzem ajkad puha selymét...

Végigcsókolva bőrömön felejtett leheleted ízét.

Egymást szorítjuk.

Kapaszkodva a jövőbe.

Szavak nélkül is tudjuk...

Életünk lett, ez a mindent elsöprő szerelem.

                       €$@ß@

Szeretlek mint…

Egy álom szép szerelem...
Amely kilenc hónapja gyönyörűvé teszi az életem.

Szeretlek, mint...

S itt megállt kezem a billentyű felett...
Annyi mindent írtam az utóbbi időszakban...
S most hirtelen, nem találtam megfelelő hasonlatot...

Mert ahogy szeretlek, az semmihez nem hasonlítható.

Szeretlek, mint . . .
Kezdtem újra, a szavakat ízlelgetvén.
Már itt van, itt lebeg nyelvem hegyén...

De elakad az ujjam, nem írja, mit szívemben érzek Én.

Szeretlek, mint . . .
S most felszakad lelkemből az összes kép.

Szerelmünk tollamból életre kél.

Képernyót borzongó selymes folyamot igéz.

Szeretlek...

Mint szellő simogatását...
Mint hűs patak vizét...
Mint tavaszi nap sugarát.

Lelkem veled kel, veled köszönti az éjt.

Szeretlek...
Mint csobogó hárfadallamot...
Mint tenger hófehér tajtékát...
Mint ajkon libbenő mosolyt.

Szerelmem szerelmed öleli át.

Szeretlek...
Mint porban, eső koppanását...
Mint számban olvadó méz ízét...
Mint frissen meszelt fal illatát.

Létem lelked követi, amíg él.

Szeretlek, mint . . .
Még írnám, de elolvastam, mit ujjaim vetítenek elém...

S megborzongtam...

Ó Istenem, mily hamis az egész!
Tényleg nem adják vissza a leírt mondatok...

Mit egyetlen ölelésben, szemem csillanásában...

Ajkaim puhán suhanó játékában elmondhatok.

                      €$@ß@

Hallgass a szívedre

Én már látom, felismered ki vár, mint senki ezelőtt.
Most úgy kíván, ha szárnyai lehetnének, elrepítene téged, messze földön járhatnánk.
Hol nem futnál már többé a múltad elől, hol vágyaidnak új élet, új utat tör.
Nem kell, hogy félj!
Hogy karomba térj, távol mindentől.
Miért is titkolnánk, ezer évig vártunk, végre ránk talált.
Most választhatnánk.
Azt mondom, szívedre hallgass, meglátod minden álmod, egy perc és valóra vált.
Hallgass a szívedre, nem kell megbánnod, itt van már a pillanat, mi régóta várt.
Egyedül jársz az utadon.
Várok Rád.
Egyedül várlak szabadon.
Várok Rád.
Amíg élek én várok Rád.
Ilyen vad szerelem, sose volt azt hiszem.
Ilyen vad szerelem, csak bízz bennem.
Ugye látod, a szenvedély mi vár, majd mindent elsöpör, mi útjában áll.
Oly gyenge a szív, az ösztönnel erőtlen harcot vív.
Mert van, hogy az ember nem térhet ki a sorsa elől.
Mit éveken át épít, jön, más összetör.
De nem kell, hogy félj, most kapunk egy esélyt az élettől.
Miért is titkolnánk, ezer évig vártunk, végre ránk talált.
Most választhatnánk.

Azt mondom, szívedre hallgass, meglátod minden álmod, egy perc és valóra vált.

Hallgass a szívedre nem kell megbánnod, itt van már a pillanat, mi régóta várt.

CSAO MSZP...

Végső remény...

Százezer színes ábránd, kimondott szép szavak...

Együtt dobbanó szerelmes szív, s egy mozdulat...

Repülni késztet.
Míg bódít az érzés szárnyalok, s álomországra gondolok...
Hol a mesék sosem érnek véget.
Lennék vétek...
Könnyes, szép ígéret.
Lennék darabokra hulló perc, vagy égig érő jövő.

Érzéki vággyal éledő szenvedély, mi lelket felemelő.

Újult erő, mely a fényt kínálja, ha látja...
A sötétség homálya árnyékot hint a meghitt éjszakákra.

Lennék érted áldozat.

Bárány vagy vérfarkas.

Megkísértném sorsommal a jelent, s a múltadat.

Amit ma kaptam, azt holnap visszaadnám.
Kezemből etetnélek, még utolsó morzsám is megosztanám...

Ha tudnám... Leszel, s maradsz a végső merész remény...

Mely szerelmet ígér...

S mire ezeréves álmot hint a csillagporos éj.

                                                                                                 €$@ß@

Bárcsak elmondhatnám...

Egyszerűen kézen fog és táncba visz.
Forgat, pörget és felemel, hopp!

Akár egy örvény, úgy kavarog bennem a boldogság...

Melynek forrása maga a létezés.

Élek!

Akaratommal mozgatni tudok egy csodás gépezetet...
Melyben a lelkem otthonra talált...
S testem minden apró sejtje azon fáradozik...
Hogy megőrizze nekem ezt a lakhelyet.

Milliónyi összetevőm rendszerének harmóniája tart egyben...

Részekből állok, mégis egész vagyok.
Hát nem hihetetlen?
Ráadásul nem csak fizikai értelemben létezem...

Hisz a lélek megfoghatatlan.

Szárnyain bejárhatom a mindenséget...
Akár egy szempillantás alatt zsebre vághatom a világot!

Nincsenek határok, törvények, szabályok.

Szabadság, határtalan szabadság!

Csak nevetek.

Szívből és őszintén.

Hallgatom a napsugarak énekét és velük dúdolok.
Mosolygok az emberekre, akik nem értik, honnan ez a jókedv?
Bárcsak elmondhatnám nekik!

Emberek, ne csak nézzetek, lássatok!

Hisz ott van az orrotok előtt az az agyonhajszolt boldogság,
Maga az élet!
Nagyobb ajándékot hogyan is kaphatnánk nap, mint nap?

Bárcsak elmondhatnám...

De csak egy mosolyt küldhetek...

Vajon te visszamosolyognál rám?

                                    €$@ß@

Úgy élj, ahogy akarsz...

Mi lenne, ha hagynánk, hogy úgy éljen a világ...

Ahogy akar!

S önmagunknak is megengednénk, hogy úgy éljünk...

AHOGY AKARUNK?

A legtöbb ember úgy tesz...
Mintha fizetést kapna az államtól azért, hogy azzal törődik...
Más helyesen él-e.
A másokról való pletykálkodást és ítélkezést...

"Bűzlő gondolkodásnak"

"Stinking thinking" mondják az angolok.

Ezek az emberek megmérgezik maguk körül a légkört...

S elterelik a figyelmet a sját életvitelükről.
Gyakran pont azt ítéljük el másokban...

Amit saját magunk elől is rejtegetünk.

Ezért, ha ítélkezünk, az elsősorban nem másokról...

Mint inkább saját magunkról mond el sok mindent.

                                         €$@ß@

Így lenne szép...

Ülni egymás mellett egy padon, fogni egymás kezét...
Szótlanul, meg sem hallani, ha valaki szól....

Belefeledkezni a szerelembe...

S elmerülni a létezés adta gyönyörbe.
Érezni a szerelmet a másik iránt...
Jelenlétét, kisugárzását, lényének rezgését...

Lüktet az egész világ a szívünkben...

Megélni a másikban a teljességet.
Már az első találkozásnál jól érezni magunkat...
Együtt szinte harmóniát sugározva...

Testbeszéd és szavak nélkül szemekkel beszélni...

Érezni a másik illatát...

                                                                €$@ß@

Az ölelésben...

Az ölelésben a test hazatalál.

De ennél sokkal több is történik.
A szerelem szavunk...
A világ legmélyebb szellemi tényét mondja ki...
A polaritás nagy törvényét.

A szerelem a dual szeretet, két félbevágott lélek egységélménye.

Ez a lényeg.

A szerelem döbbenti rá a lelket, hogy ő csak egy fél.

S a másik felét magába szeretné ölelni és eggyé válni Vele.
Arcát beleálmodja a saját arcába...
Testét a testébe, lelkét a lelkébe...
Hajával akar takarózni...
Ujja hegyével érezni és a nyelvével ízlelni és a szemével látni.
Belelép,visszaálmodja magát bele...

S többé nem kíván külön lenni.

Szerelmesek ha ölelkeznek...

Nem akarnak különválni soha többé!

                                                                €$@ß@

Egymásba kapaszkodva...

Mennyi mindent el tudunk viselni egymásba kapaszkodva...

S milyen magányosak, céltalanok vagyunk...

Ha nincs egy kéz, amelyik simogat...

Ha nincs egy szempár, amelyik azt sugározza...

A gondok, bajok közepette is...

Hogy fontos vagy nekem...


                                                                   €$@ß@

Ahogy a lélek szeretkezik...

Úgy vágyom rád, mint alkony az éjre...

Mint a kerek hold arany csillagaira.
Úgy vágyom rád...

Ahogy a hétfő sóhajtozik a szombati napra...

Tél a nyár ölelésére.
Hiszen sohasem találkozhatnak.

Vágyom szemed színére, mi mélyen rám és belém néz.

Rám tapad lassan figyelőn.
Érzem a ruha takarja bőrödet...

Mégis meztelen vagy a pillantásomtól.

Bármennyire is nem akarod, hogy így lássalak.
Pont ma, ezen a napon.
Bár holnap is ezt mondod majd.
Zavartan összébb húzod blúzod...
Szoknyád lejjebb kényszeríted, mert felcsúszott az asztal alatt.
Talán nyújthatsz rajta pár centit.
Vagy millimétert.
Most az is jó lenne!

Én meg mosolyogok, s tudom, hogy Te tudod, beléd látok.

Mégis úgy teszünk, mintha semmit sem értenénk.
Néha azt gondolom, csak a sóhajaid akarom magamba zárni.

Éppen ott a szerelmeskedés közepén...

Amikor a csend már a mennyezetig ér.
Fürkésző pillantásod észrevenni...

S hagyni, csak tedd rám azt a pillanatot.

Kezed mozdulataiból megérezni, belőle megsejteni...
Merre felé hajoljon a test, feletted.

Belülre önmagamba figyelni, amint a fizika már nem számít...

S a lelassuló mozdulatok tétovaságában...

Csak nézném-nézném, ahogy a lélek szeretkezik.

                                                                                     €$@ß@

Szavak...

A szavak a Mi érintéseink.

Minden o betűbe bezárjuk ami bezárható...
S minden e betűbe elengedjük azt ami végtelen...

Mert a szavak mi érintéseink.

A lélek origójától a tollhegyig tartó egyenes.
A szavak a mi porondunk, díszletünk.

A hősök is Mi vagyunk és a hősök színjátékai.

A szavaink közötti töredék szünet a mi csöndünk...
Észrevehetetlen mozdulattalan mozdulat.

A szavak a Mi érintéseink ékezettelen szavak...

S rájuk hulló zokogó kérdő és felkiáltójelek...
Valamint pontok és pontok és gondolatjelek.

                                                                                            €$@ß@

Hiányzol...

Hiányzol az ágynak hűvöséből...
Érző kezed kezem melegéből.

Előhívlak szívem rejtekéből...
Álmodom egy puha érintésről.

Álmodom a szádnak izzó csókját...
Vágy a vágynak megveti nászágyát.

Képzelet az égre festi álmát...
Hallgatnám a szíved dobbanását.

Hallgatnám a sóhajt, ahogy ébred...
Szeretnélek, úgy, ahogyan kéred.

Testemben a vágynak tüze éled...
Hiányzol, és tudom...

Te is érzed.

                                       €$@ß@

Neked, nekünk, mindörökre...

Számolatlanul simogatom lelked.

Dobogtatom szíved.

Érzéki gondolatok sorát keltem benned.

Legyen bármi, mindent felkavarok.
Szerelmet a múltból.
Szerelmet a jelenből.
Néha bánatot a szívedből.
Mégis kellek neked.

Nélkülem nem létezel.

Lelked rejtett zugában élek, ahonnan sosem fogok kitalálni...
Mert nem engeded.

Soha.

Ha szólok, emlékezel.
Magadban tapsolva dúdolsz.
Ha dübörögöm extázisban tombolsz...
Azért mert úgy is jó vagyok.

Neked.

Néha, bánatot sugallok füledbe, de megbocsátasz...
Magadnak és másoknak is.
Én hozom az üzenetet.

Rég kívánt álmokról, be nem teljesült vágyakról.

Elmúlt érzelmekről emberekről.

Vágyakozva várt boldogságról.

Bohém életekről.
Egyszerűen csak szeretsz.

Nem vagyok más, mint éltető erő.

Éjjel álomba ringatlak, reggel Én ébresztelek.
Megnyugtatlak kicsit, ha száz bajtól tombol a vihar fejedben. Akkor engem keresel, s ha megkapsz...
Egy darabig el biztos nem engedsz.

Ha éppen forrong a véred, Én még jobban lángra repítem.

Vidámabbá teszem énedet.
Tudod, másnak mit jelentek...

De Neked az életed örömrésze vagyok, s az is maradok.

Pozitív sugárzásom magammal repít.
Valahova, s talán valakihez.
Olyan jó bekapcsolni, s hallgatni a rádiót ahogy szól a dal...
A zene hozzád, és mindenkihez...

Mert ugyanazt halljuk s ugyanazt érezzük...

Csak más érzékkel, más élményekkel és szereplőkkel.

Ez vagyok neked a ZENE.

A dob az ütem.
A szíved dobbanása.
A gitár hangja a véredben csordogálva...
A zongora koppanása lelked lüktetése...
Amely mosolyog, vagy épp sírdogál.

Te mégis hű leszel hozzám, imádlak zene.

Akarod.
Mindig szóljon a dal, peregjen a ritmus...

Neked, nekünk, mindörökre.

               €$@ß@

Én érzem...

Most csak a lelkeddel simogatsz az éjben...

Álmomban és néha ébren!
Mintha az arcodat látnám...
Mintha átnéznél egy üvegtáblán...

Szinte kacsintasz rám, akár a cinkos Hold...

S eltűnsz hirtelen, mint aki ott sem volt!
Néha újra játszol velem!
Az álom tépett foszlányait kacagva nekem adod...
Aztán megnyugtatsz kicsit, Neked már nincs bánatod!

De a hajnali fénnyel, hiányodat is rám hagyod!

Léggömböt eresztek az égbe, és tudom...
Kezedben van a zsinór vége!
Nem engeded, hogy messzire szálljon...
Mint minden együtt szőtt, pókháló-álom!
Már csak a lelkeddel simogatsz az éjben...

Álmomban, és néha ébren, s Én érzem!




                                                      €$@ß@

Végig az úton... (Ha eljön Joe Black)

 

Nagyon sok házasság fut zátonyra…

Sőt, soknak létre sem szabadna, szabadott volna jönnie…

Mivel úgy köttetett, hogy nem volt benne...

Egy csipetnyi izgalom…

Egy sóhajnyi borzongás…

Legtöbbjében annyi a szenvedély, mint két cinkében…

Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem...

Az alábbi film részlet, szívbe markoló szavaira…

Valahol mindenki…

Minden Lány és minden Fiú, egy ilyen Apa...

Élethez való útmutatására vágyik…

De sajnos, kevesünknek adatott meg ez a lehetőség…

Így a negyedik X után, most jöttem rá...

Máshogy nem is szabadna élni…

Mindegy mennyi idős vagy…

Mindegy Fiúnak, vagy Lánynak születtél…

Férfi, vagy Nő vagy…

Fiatalabb, vagy idősebb…

Csak azt tudom…

Sohasem késő…!

…Azt akarom, hogy ragadjon el a hév,
Hogy lebegj a mámortól,
Fakadj dalra,
Lejts dervis táncot.
Légy eszelősen boldog,
Vagy legalább légy rá nyitott.
Tudom, hogy közhely, de a szerelem szenvedély.
Megszállottság.
Mely nélkül nem lehet élni.
Azt mondom, légy fülig szerelmes.
Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza.
Hogy találhatsz rá?
Hagyd az eszedet, hallgass a szívedre.
Mert most nem dörömböl.
Azaz igazság Kicsim, hogy e nélkül nincs értelme élni.
Ha szerelem nélkül mész végig az úton.
Akkor…
Egyáltalán nem is éltél.
De meg kell próbálnod, ha nem próbálod meg...
Nem is éltél.
Légy nyitott…
Ki tudja, becsaphat a villám.”

                                 €$@ß@